A szegedi kirándulás után jött a pünkösd.
Tesóm és a párja hivatalos volt egy kerti partira, hát gondolták ledobják nálunk a két kölköt.
Vasárnap reggel jöttek, és hétfőn távoztak.
Egész jól eltelt. Aspan is jól boldogult velük, és a gyerekek is jól viseltek bennünket.
Kitaláltuk, hogy elmegyünk a vasútállomásra kicserélni Aspan jegyét egy későbbire, mivel ünnepnapon két óránkét közlekedik szegedre busz.
A gyerekek örömmel láttak a feladatnak, hogy el kell vezessenek minket az állomásra.
Persze a keresztfiam rögtön mutatta is az utat, hiszen ő ezt tudja.
Tényleg ügyes volt, mert minden egyes rossz felé kanyarodás után közölte, hogy nem is arra kell menni.
Csak egy utcával mentük arrébb, mint ahogy Domika mondta.
Az állomáson, amíg Aspan vette a jegyet, Vivi odajött hozzám, hogy Domi egy hőőőős. Hiszen elvezetett minket az állomásra. :D Nagyon cukor volt.
Aztán irány vissza a Dédihez. Persze csak úgy, hogy előbb meglátogatjuk a fagyist.
Eddigre már Vivike is hisztis lett, mert nem aludt délután.
A fagyisig tiszta hiszti volt, hogy ő is tudja az utat, mutatná már nekünk.. megegyeztünk vele, hogy majd a fagyistól vezethet Dédiig.
Visszaértünk, majd Avatar nézés vette kezdetét.
Néhány momentumánál úgy kellett a leányzót felébreszteni, hogy nem alhat... majd este.
Szegényke, estére olyan hisztis lett, hogy anyucit követelte jó sokáig.
Mi meg hagytuk, majd megnyugszik.
Domikára nagyon büszke voltam, mert a fél órás hiszti alatt csak kétszer szólt a lányra, hogy "hagyd már abba" :D
Egész gyorsan eltelt ez a pár nap.
Hétfőn Aspan indult haza. Az ide felé útja is kalandos volt, és már szám misztikát gyakoroltunk a jegyekkel.
A 21-es kocsi 21-es székében foglalt helyet, majd kapott egy jegyet visszafelére a 21-es kocsi 42-es székére, amit ki kellett csernélni (ez volt a vasárnapi séta).
Kedden én is jöttem haza gyorsan, mert Rob hozta az ágyát. És szerettem volna ott lenni, amikor megérkeznek.
Épp csak, hogy sikerült.
Az eredeti cél az volt, hogy a 18.45-ös vonattal utazom haza, és akkor este Laci ki tud értem jönni az állomásra.
De cseréltem a jegyet.
A 14.45-ös vonattal indultam el Pestre, aminek alap helyzetből 17.07-re kellett volna érkeznie.
De ugye cseréltem a jegyet, minek utána az újon már más kocsi és ülés szerepelt.
A 21-es kocsi 42-es szék :D
Írtam Aspannak smst, hogy szerinte ez mit jelent, ha már számmisztika.
A következő sms-t írta:
"Azt jelenti, hogy át kell tenned egy későbbi IC-re a jegyet. Illetve annyira szerencsés leszel, hogy a hónap utolsó keddjén az IC (a második IC) nem fog késni 45 percnél többet, de cserében nem fogsz megázni az esti zivatarban"
Ezen jót röhögtem, mert még nem is említettem neki a jegy cserét.
Irtam is neki, hogy főleg, hogy tudja, már cserélt a jegyem.
Nem telt el 5 perc, jött a kalauznő, hogy el sem indul a vonat, minimum 35 percet fog késni, mivel volt valami baleset szatymazon. És egy autó azt hitte, hogy erősebb lesz a vonatnál.
Hát nem jött neki össze.
Fel is hívtam Aspant, hogy máskor legyen kedves és ne jósoljon.
A végén 2 órát késtünk.
Kőbányánál az infarktus kerülgetett, mert úgy zuhogott az eső, hogy azt inkább lehet vízesésnek nevezni, mint esőnek.
Láttam az ablakból, ahogyan az autósok reménykednek, hogy az autójuk kétéltű, és hogy nem tűnnek el valamely aszfalt lyukban.
Elő is vettem az anyukámtól kunyerált esőkabátot, hogy abban legalább nem ázik szét a csomagom.
Az út haladtával csökkent az eső mennyisége, így mire Zuglóhoz érkeztünk már csak egy esernyő volt a kezemben.
És Aspan jóslatának hála arra sem volt szükség, mert épp elkerült az eső.
3 perccel értem hamarabb haza, mint ahogy Rob megérkezett volna a szállítóval és az ággyal.
Az is bekerült a szobába, vasárnap költözik, hozza a többi cuccát, így júni 1-től családtag lesz :D
Már várom nagyn.
No, szóval így telt el a pünkösdöm.
Most pedig itt vagyok a depresszióban, mivel az egyik barátnőm elmegy a munkahelyemről, így már majdnem senki nem marad, akihez igazán kötődnék.
Igaz, már nagyon szeretnék munkahelyet váltani, de erre kilátás nem nagyon adódig.
Minden lehetőségre nyitott vagyok, biztos vagyok benne, hogy a sorsom irányít majd, és időben rám talál a lehetőség.
2010. május 28., péntek
2010. május 22., szombat
Anti Rétes
Haza utaztam anyukámhoz vidékre. Pünkösd hétvégére pedig meghívtam Aspant is, hogy tartson velünk.
Hétvégén borfesztivált tartanak Szegeden, így gondoltuk meglátogatjuk eme rendezvény.
Mivel hidivásár is van, ezért azt is megnéztük. Jó kis kirándulás volt.
Busszal mentünk át szegedre. A megállóban várva elmélkedtünk kicsit az élet nagy dolgairól, így amikor felszálltunk a buszra még egy kicsit el voltunk varázsolva. Én mondtam a sofőrnek, hogy két jegyet kérünk, de a többit nem sikerült kinyögnünk. Nagy nehezen -rákérdezéssel- sikerült kinyögni, hogy két teljes árú jegyet kérünk szeged belvárosáig. Ezek után közöltem a sofőrrel, hogy én már bizony ilyen titkolózós vagyok, nehéz kihúzni az infókat belőle. De közben kiderült, hogy a sofőr meg irígy, mivel a jegy meg nem akart kinyomtatódni. Vicces volt a szitu, és sofőr is normális volt, de már itt kezdődött a viccelődés.
Ennyi erővel kérhettünk volna diák jegyet is, de hát mi törvénytisztelő polgárok vagyunk, és talpig becsületesek.
A buszon volt egy nagy arc, a pasas kicsit politizált. Hagyóról volt néhány keresetlen szava, Lázár János frakcióvezetőről meg csak úgy nyilatkozott, hogy Lézer Jani... Nem volt idegesítő, kimondottan felüdítő volt.
Az egyik megállóban felszállt egy ellenőr. Úgy gondoltam, hogy ránk angyalok vigyáznak, mert tisztességesen vettünk jegyet, így gond sem lehetett.
Odaértünk szegedre, elindultunk hát a borfesztiválra. Szétnéztünk, sétáltunk, ittunk egy kis bort, majd indultunk a hidi vásárra. Ott nagyon nagy tömeg volt, de azért végigsétáltunk a hídon.
A vásár végén volt egy kürtős kalácsos stand, ahol két nagyon nagyon helyes srác árulta a fincsi édességet, így hát muszáj volt ott venni.
Mondtam a srácnak, aki kiszolgált, hogy sajnos nincs nálam pénz, nem lehet-e esetleg lemosogatni? A másik srác odaszólt, hogy majd hétfőn, akkor majd bőven lesz mit. Hát akkor inkább természetben fizetnék, bármi módon. A kiszolgáló srác nagyon elmosolyodott, és annyira cuki volt az a mosoly, hogy majd el olvadtam. Elvette a pénzt, aztán távoztunk. De megérte, nagyon aranyosak voltak.
Visszafelé láttunk egy bódét, amire ki volt írva Aspan szerint, hogy antirétes... nagy röhögés közepette azonban kiderült, hogy egy félreolvasás eredménye. Az volt kiírva, hogy Antikrétes.
Találtunk egy olyan kis árust, akinek a sátra előtt egy szerencsekerék féle volt kitéve.
Hát, rádumáltak az ottani srácok, hogy pörgessünk.
Aspan pörgetése a ÖNZETLENSÉG volt, jutalma pedig a következő idézet:
"A nemes ember egyetemes és nem részrehajló; a kis ember részrehajló és nem egyetemes." (Konfuciusz)
Igazán ezzel nem nagyon tudtunk mit kezdeni.
Az én pörgetésem a KITARTÁS volt:
"Ki kell tartanunk, és állandó erőfeszítéssel kell magunkat erősíteni mindaddig, míg szilárd erkölcsi magatartás lesz abból, ami csak jóindulat volt." (Seneca)
Ezen azért már picit mosolyogtunk. Úgy döntöttünk -és ezt a döntést meg is osztottuk az ott jelenlévő srácokkal- hogy ezt a két idézetet a facebook-on fogjuk felrakni este a profilunkhoz, amire azt válaszolták, hogy ott is megtaláljuk ezt a szerencsekereket, de a rendes nevén, ami ERÉNY KERÉK.
Ezek után továbbmenve láttunk egy standot, amin a következő feliratot sikerült elolvasnia: Travi Center.
Ez már már beteges, mert csak egy tradicionális stand volt, tradi center néven.
Innen már inkább nem is olvastunk semmit.
Ettünk a mekiben, ott már tesómmal, és a fiával is találkoztunk, mert kint volt az egész család a népi összejövetelen.
Aztán odamentünk a család többi tagjához, hogy találkozzunk velük is.
Majd leléptünk, és indultunk hazafelé.
Villamossal kellett elmenni a buszhoz, de mivel hétvége volt, és egyébként is csak pár megálló, gondoltam nem veszünk jegyet, minek az!
Odaértünk a megállóba, ahol is épp két ellenőr ácsorgott, és pótdíjat fizettetett néhány diákkal.
Így persze mindjárt más, hát a járművön vettünk jegyet a villamos vezetőtől, mert máshol nem lehetett.
Mint már írtam, az angyalok vigyáztak ránk.
A busznál ismét az a sofőr volt, aki elhozott minket. Persze már röhögtünk előre a történeten.
De ő is felismert minket, mert mire kimondtuk -felkészülten- hogy milyen jegyet szeretnénk, ő már ki is nyomtatta, és közölte, hogy most ő volt a gyorsabb. :D
Hát így volt ez a mi kirándulásunk.
Hétvégén borfesztivált tartanak Szegeden, így gondoltuk meglátogatjuk eme rendezvény.
Mivel hidivásár is van, ezért azt is megnéztük. Jó kis kirándulás volt.
Busszal mentünk át szegedre. A megállóban várva elmélkedtünk kicsit az élet nagy dolgairól, így amikor felszálltunk a buszra még egy kicsit el voltunk varázsolva. Én mondtam a sofőrnek, hogy két jegyet kérünk, de a többit nem sikerült kinyögnünk. Nagy nehezen -rákérdezéssel- sikerült kinyögni, hogy két teljes árú jegyet kérünk szeged belvárosáig. Ezek után közöltem a sofőrrel, hogy én már bizony ilyen titkolózós vagyok, nehéz kihúzni az infókat belőle. De közben kiderült, hogy a sofőr meg irígy, mivel a jegy meg nem akart kinyomtatódni. Vicces volt a szitu, és sofőr is normális volt, de már itt kezdődött a viccelődés.
Ennyi erővel kérhettünk volna diák jegyet is, de hát mi törvénytisztelő polgárok vagyunk, és talpig becsületesek.
A buszon volt egy nagy arc, a pasas kicsit politizált. Hagyóról volt néhány keresetlen szava, Lázár János frakcióvezetőről meg csak úgy nyilatkozott, hogy Lézer Jani... Nem volt idegesítő, kimondottan felüdítő volt.
Az egyik megállóban felszállt egy ellenőr. Úgy gondoltam, hogy ránk angyalok vigyáznak, mert tisztességesen vettünk jegyet, így gond sem lehetett.
Odaértünk szegedre, elindultunk hát a borfesztiválra. Szétnéztünk, sétáltunk, ittunk egy kis bort, majd indultunk a hidi vásárra. Ott nagyon nagy tömeg volt, de azért végigsétáltunk a hídon.
A vásár végén volt egy kürtős kalácsos stand, ahol két nagyon nagyon helyes srác árulta a fincsi édességet, így hát muszáj volt ott venni.
Mondtam a srácnak, aki kiszolgált, hogy sajnos nincs nálam pénz, nem lehet-e esetleg lemosogatni? A másik srác odaszólt, hogy majd hétfőn, akkor majd bőven lesz mit. Hát akkor inkább természetben fizetnék, bármi módon. A kiszolgáló srác nagyon elmosolyodott, és annyira cuki volt az a mosoly, hogy majd el olvadtam. Elvette a pénzt, aztán távoztunk. De megérte, nagyon aranyosak voltak.
Visszafelé láttunk egy bódét, amire ki volt írva Aspan szerint, hogy antirétes... nagy röhögés közepette azonban kiderült, hogy egy félreolvasás eredménye. Az volt kiírva, hogy Antikrétes.
Találtunk egy olyan kis árust, akinek a sátra előtt egy szerencsekerék féle volt kitéve.
Hát, rádumáltak az ottani srácok, hogy pörgessünk.
Aspan pörgetése a ÖNZETLENSÉG volt, jutalma pedig a következő idézet:
"A nemes ember egyetemes és nem részrehajló; a kis ember részrehajló és nem egyetemes." (Konfuciusz)
Igazán ezzel nem nagyon tudtunk mit kezdeni.
Az én pörgetésem a KITARTÁS volt:
"Ki kell tartanunk, és állandó erőfeszítéssel kell magunkat erősíteni mindaddig, míg szilárd erkölcsi magatartás lesz abból, ami csak jóindulat volt." (Seneca)
Ezen azért már picit mosolyogtunk. Úgy döntöttünk -és ezt a döntést meg is osztottuk az ott jelenlévő srácokkal- hogy ezt a két idézetet a facebook-on fogjuk felrakni este a profilunkhoz, amire azt válaszolták, hogy ott is megtaláljuk ezt a szerencsekereket, de a rendes nevén, ami ERÉNY KERÉK.
Ezek után továbbmenve láttunk egy standot, amin a következő feliratot sikerült elolvasnia: Travi Center.
Ez már már beteges, mert csak egy tradicionális stand volt, tradi center néven.
Innen már inkább nem is olvastunk semmit.
Ettünk a mekiben, ott már tesómmal, és a fiával is találkoztunk, mert kint volt az egész család a népi összejövetelen.
Aztán odamentünk a család többi tagjához, hogy találkozzunk velük is.
Majd leléptünk, és indultunk hazafelé.
Villamossal kellett elmenni a buszhoz, de mivel hétvége volt, és egyébként is csak pár megálló, gondoltam nem veszünk jegyet, minek az!
Odaértünk a megállóba, ahol is épp két ellenőr ácsorgott, és pótdíjat fizettetett néhány diákkal.
Így persze mindjárt más, hát a járművön vettünk jegyet a villamos vezetőtől, mert máshol nem lehetett.
Mint már írtam, az angyalok vigyáztak ránk.
A busznál ismét az a sofőr volt, aki elhozott minket. Persze már röhögtünk előre a történeten.
De ő is felismert minket, mert mire kimondtuk -felkészülten- hogy milyen jegyet szeretnénk, ő már ki is nyomtatta, és közölte, hogy most ő volt a gyorsabb. :D
Hát így volt ez a mi kirándulásunk.
2010. május 19., szerda
A költözésről
Ez a cím két dolgot is takar.
Az első, hogy elköltöztettem a blogomat erre a címre.
Mindez azért történt, mert sokkal jobb funkciókat látok ebben a rendszerben.
A kihasználtsága még a jövő zenéje, majd meglátjuk, hogy mely eszközöket tudom majd igénybe venni.
A másik:
Nagy lázban égünk jelenleg, hisz Rob hozzánk fog költözni június 1-től.
Ennek nagyon örülök. Nagyon kedves aranyos srác ő. Úgy gondolom, hogy nem lesz velünk/vele sok probléma, könnyen fogunk alkalmazkodni egymáshoz. (Ezek ugye a remények, aztán majd később kiderül, hogy sikerült e)
5 éve élek együtt a párommal, és valószínűleg kicsit nehezebb lesz az alkalmazkodás. Öregszünk mi is, már nehezebben megy a váltás.
Pontosan ezért örülök annyira Rob jöttének. Fiatal husi... :D
Persze, talán a lendületével kicsi életet visz a mindennapjainkba.
Vannak nekünk is Lacival hullám hegyeink és völgyeink egyaránt, és úgy hiszem, hogy ezzel a váltással egy új korszak köszönt az életünkbe.
Hogy milyen lesz ez a korszak? Remélni tudom csak, hogy kellemes, és tanulságos. Mindenesetre már nagyon várom, hogy eljöjjön a júni 1. :D
-Még régen laktam együtt Faingával is, vagyis hát laktunk, hiszen közös albérletben voltunk Laci, Fainga és én.
Az jó volt. Mind a ketten - Rob is és Fainga is hasonló egy kicsit. És ezen hasonlóság alapján bízom abban, hogy minden rendben lesz, és jól ki fogunk jönni egymással.
És majd jönnek a rigolyák... hihi. Na, majd az lesz az igazán vicces.
Az első, hogy elköltöztettem a blogomat erre a címre.
Mindez azért történt, mert sokkal jobb funkciókat látok ebben a rendszerben.
A kihasználtsága még a jövő zenéje, majd meglátjuk, hogy mely eszközöket tudom majd igénybe venni.
A másik:
Nagy lázban égünk jelenleg, hisz Rob hozzánk fog költözni június 1-től.
Ennek nagyon örülök. Nagyon kedves aranyos srác ő. Úgy gondolom, hogy nem lesz velünk/vele sok probléma, könnyen fogunk alkalmazkodni egymáshoz. (Ezek ugye a remények, aztán majd később kiderül, hogy sikerült e)
5 éve élek együtt a párommal, és valószínűleg kicsit nehezebb lesz az alkalmazkodás. Öregszünk mi is, már nehezebben megy a váltás.
Pontosan ezért örülök annyira Rob jöttének. Fiatal husi... :D
Persze, talán a lendületével kicsi életet visz a mindennapjainkba.
Vannak nekünk is Lacival hullám hegyeink és völgyeink egyaránt, és úgy hiszem, hogy ezzel a váltással egy új korszak köszönt az életünkbe.
Hogy milyen lesz ez a korszak? Remélni tudom csak, hogy kellemes, és tanulságos. Mindenesetre már nagyon várom, hogy eljöjjön a júni 1. :D
-Még régen laktam együtt Faingával is, vagyis hát laktunk, hiszen közös albérletben voltunk Laci, Fainga és én.
Az jó volt. Mind a ketten - Rob is és Fainga is hasonló egy kicsit. És ezen hasonlóság alapján bízom abban, hogy minden rendben lesz, és jól ki fogunk jönni egymással.
És majd jönnek a rigolyák... hihi. Na, majd az lesz az igazán vicces.
Deszkák 2010.05.09.
Itt az ideje annak, hogy leírjam a deszkáim történetét.
Régi ügy: Nem vagyok egy nádszálvékony kisasszony, és e testalkat mellé nem kis zsömlékkel áldott meg az ég. Sokszor poénok tömkelegét zúdítják rám a barátaim eme testrészem miatt...a mentő mellényen át a légzsákig minden volt már.
Egyszer csak Aspan le deszkázott. Hogy olyan kicsik a melleim, hogy neki én már nem is kellenék... Persze ebből jött a következtetés, hogy Julcsa is lecsúszhatott erről a pozícióról, mert hát neki sem elég nagyok... :D:D:D Persze ettől kezdve deszka név ragad rám... no de a lényeg, hogy miért is írtam ezt most le?
Általában az alkatom miatt nem veszek fel mély dekoltázsú ruhákat. Igyekszem szolidabban öltözködni. Most viszont vettem egy felsőt, a miből mondhatni kugurulnak a deszkáim. Tegnap fel is vettem, és a párommal együtt indultunk munkába.
Az az érzésem, hogy nekem gyakorolnom kell még azt a szituációt, amikor valaki a szemed helyett a melleidet bámulja. Én ehhez nem vagyok hozzászokva.
Tehát, mentünk kifelé, és egy autó jött a kis úton, ami a házunk előtt van.
Tata ül a kocsiba, és nézi a parkoló helyeket. Egyszer csak meglátott engem, és emiatt majdnem neki ment egy másik autónak... néz, néz, bámul, nyelve kilóg, egyszer csak hallom, hogy a párom kissé morogva közölte az autóssal csak úgy a bajsza alatt, hogy : ne kukkolj már tata, igyekezz!
Én ezen olyan jót röhögtem. Közöltem vele, hogy miért nem tetszik neki a cuccom? Erre mondta, hogy kissé nagy a kivágása. Kérdeztem, hogy ha más nőn van ilyen az bezzeg tetszik neki, mire közölte, hogy az igen, de milyen dolog már a saját nőjét stírölni??? Ettől végképp kidőltem.
De utána is vicces volt. Én tényleg nem tudom az ilyen ruhákat méltón viselni. Kell még egy kis önbizalom. Vagy nem tudom. :D
Az igaz, hogy ettől a felsőtől némiképp nőnek nézek ki, de nem vagyok elég kihívó.
Nem baj, jó színésznő vagyok, majd csak megbirkózom ezzel a feladattal.
:D
- A deszkákról jut eszembe, anno, amikor Tunéziában voltunk, akkor is lemaradtam a lényegről.
Egy zöld kivágott felsőben flangáltam Irawan társaságában, és nagyban nézegettem a város szépségeit, amikor is Irawan síróröhögő görcsöt kapott. Majd amikor elmúlt neki, közölte, hogy három arab jött felénk, és nagyon lógott a nyáluk a látványra, és e tevékenységük közepette a középső arab nekiment a villany oszlopnak...És ezt én nem láttam... de azért vicces lehetett.-
Régi ügy: Nem vagyok egy nádszálvékony kisasszony, és e testalkat mellé nem kis zsömlékkel áldott meg az ég. Sokszor poénok tömkelegét zúdítják rám a barátaim eme testrészem miatt...a mentő mellényen át a légzsákig minden volt már.
Egyszer csak Aspan le deszkázott. Hogy olyan kicsik a melleim, hogy neki én már nem is kellenék... Persze ebből jött a következtetés, hogy Julcsa is lecsúszhatott erről a pozícióról, mert hát neki sem elég nagyok... :D:D:D Persze ettől kezdve deszka név ragad rám... no de a lényeg, hogy miért is írtam ezt most le?
Általában az alkatom miatt nem veszek fel mély dekoltázsú ruhákat. Igyekszem szolidabban öltözködni. Most viszont vettem egy felsőt, a miből mondhatni kugurulnak a deszkáim. Tegnap fel is vettem, és a párommal együtt indultunk munkába.
Az az érzésem, hogy nekem gyakorolnom kell még azt a szituációt, amikor valaki a szemed helyett a melleidet bámulja. Én ehhez nem vagyok hozzászokva.
Tehát, mentünk kifelé, és egy autó jött a kis úton, ami a házunk előtt van.
Tata ül a kocsiba, és nézi a parkoló helyeket. Egyszer csak meglátott engem, és emiatt majdnem neki ment egy másik autónak... néz, néz, bámul, nyelve kilóg, egyszer csak hallom, hogy a párom kissé morogva közölte az autóssal csak úgy a bajsza alatt, hogy : ne kukkolj már tata, igyekezz!
Én ezen olyan jót röhögtem. Közöltem vele, hogy miért nem tetszik neki a cuccom? Erre mondta, hogy kissé nagy a kivágása. Kérdeztem, hogy ha más nőn van ilyen az bezzeg tetszik neki, mire közölte, hogy az igen, de milyen dolog már a saját nőjét stírölni??? Ettől végképp kidőltem.
De utána is vicces volt. Én tényleg nem tudom az ilyen ruhákat méltón viselni. Kell még egy kis önbizalom. Vagy nem tudom. :D
Az igaz, hogy ettől a felsőtől némiképp nőnek nézek ki, de nem vagyok elég kihívó.
Nem baj, jó színésznő vagyok, majd csak megbirkózom ezzel a feladattal.
:D
- A deszkákról jut eszembe, anno, amikor Tunéziában voltunk, akkor is lemaradtam a lényegről.
Egy zöld kivágott felsőben flangáltam Irawan társaságában, és nagyban nézegettem a város szépségeit, amikor is Irawan síróröhögő görcsöt kapott. Majd amikor elmúlt neki, közölte, hogy három arab jött felénk, és nagyon lógott a nyáluk a látványra, és e tevékenységük közepette a középső arab nekiment a villany oszlopnak...És ezt én nem láttam... de azért vicces lehetett.-
Pukkadj meg vadaspark! - Update - 2010.05.05.
Egy április végi történet.
Egyik kollegámtól kaptam két ingyen jegyet az állatkertbe.
Gondoltam, hogy az egyik szabadnapomon el is mehetnénk oda. Így hát vasárnapra gondoltam, és fel is hívtam Aspan-t, hogy na, menjünk el oda. A telefonban nem tűnt túl lelkesnek, mondván ott sokan vannak.
Hát jó, akkor menjünk libegőzni. Nagyszerű, menjünk. Hívjuk Irawant is, ő már nagyon rég óta mondogatta már, hogy menjünk libegőzni.
Elindultunk hát libegőzni. El is értük a "felszállópályát". Gondolom mondanom sem kell, hogy annyian voltak ott mint az oroszok. Aspan persze fenn hangon kérdezte, hogy ki volt az az idióta aki libegőzni akart. 45 perc (erre nem emlékszem, pedig lemértük kb, majd a kommentekből kiderül) sorban állás után végre a pénztárhoz jutottunk, ahol egy kb kisegítős nő ült... A lényeg, hogy sikerült az egy útra való 3 db felnőtt jegyet megváltanunk.
A sorban állás ideje alatt Aspan sms-t kapott Julcsától, hogy este lesz e valami játékos parti, amire vissza is írta, hogy nem. És természetesen a válasz sem maradhatott el: Akkor pukkadj meg!
Hát ezen megint csak hatalmasat borultunk. De jók az ilyen közbe poénok, mert megédesítik az egész napunkat.
No, de ezk után fel is szálltunk a libegőre, és szépen romantikusan feljutottunk a tetőre.
Ott ettünk pár falatot.
Aspan evett egy kürtőskalácsot, mi pedig Irawan-nal egy-egy főtt kukoricát.
A sós kajára kellett inni valamit, hát a közeli kútnál próbálkoztunk, ahol is egy párbeszéd fültanúi voltunk. Egy férfi és egy nő. A férfi a nőnek: nyomjad már, nem ezért gyúrsz? (valahogy így hangzott, nem tudom pontosan) Próbáltunk rajtuk diszkréten röhögni, de annyira nem sikerült.
Szóval ittunk, utána meg kitaláltunk, hogy lesétálunk a turista jelzésen a gyermek vasútig.
Tekeregtünk, kavarogtunk, mire nagy nehezen kijutottunk a vadaspark nevű megállóhelyhez. A menetrendet megnézve láttuk ám, hogy ott biza május 1-ig nem áll meg a vonat... hát akkor irány egy másik megálló.
Egy aprócska kunkori mozzanattal visszasétáltunk a vasúti átjáróhoz, majd elindultunk szépen a másik megálló felé.
Ott már volt jegypénztár is. Bementünk, és mivel ez egy gyermek vasút, így egy gyerek fogadott minket a pénztárnál. Ügyes felnőttek módjára megnéztük a jegyárakat, és ki is volt írva, hogy felnőtt teljes: 700, felnőtt szakaszjegy: 500.
Ki is készítettük szépen a 3000 Forintocskánkat, mert nem volt 100 Ft nálunk, hogy majd odaadjuk a srácnak, aki csak nagy bociszemekkel nézett ránk, és nem értette, hogy miért raktunk ki elé ennyi pénzt. Ugyanis az történt, hogy csak az számít teljes jegynek, ami végállomástól végállomásig tart... az összes többi szakaszjegy. Így 1500-ból meg volt a jegyünk.
Édes volt a srác, látszott a szemében az "ezek hülyék" kifejezés. De tényleg nagyon aranyos volt, és abszolut tisztelet tudó.
Felültünk a vonatra, és szépen robogtunk vele.
-Update Irawan javaslatára:Hát igen, mit tagadjam, kissé elfelejtettem a doglot.
Elindultunk tehát a vonattal, látván sok szépet, és kellemest. Elszenderedvén a kellemes levegőtől azon viccelődtünk egymás közt, hogy hihi hamarost a vadaspark megállóhoz érkezünk, és újra láthatjuk a padot, ahova nem ültünk le várni, mivelhogy nem áll meg ott a vonat. És hihi mi lenne ha mégis megállna, tekintettel arra az aprócska tényre, hogy rengeteg az ember, gyerek, állat és különben is szép az idő.
És mit volt mit tenni, két ember üldögélt a padon a vadaspark megállóban. A látvány annyira lenyűgözhette a vezetőt, hogy épp készült megállítani a járművet, de mivel a nép alant a megállóban integetett, hogy nem kell, ezért mégsem kellett utunkat megszakítani.
Hát, tulajdonképpen nem kellett volna Szépjuhászné megállóig sétálnunk. Ezért kell annak a megállónak pukkadoznia. (mellesleg teljesen jó kis kirándulás volt az odáig)
Útközben megláttunk egy helyet, ahol emberek mászkáltak kötelekkel fákon, meg mindenütt... valószínűleg a következő túra arra lesz. Rettenetesen tetszett mindhármunknak az a dolog.
A végállomásnál átszálltunk a fogaskerekűre, aztán az V. kerület volt a következő célállomás.
Felújították az utcákat, tereket. És nagyon kíváncsiak voltunk rá.
Van ott egy szökőkút, aminek az volt az érdekessége, hogy ha közel mész hozzá, akkor a vízsugarak elmúlnak, és át lehet rajta menni. Tök jó pofa volt.
A kellemes időre és a vasárnapra való tekintettel rengeteg gyerek szórakozott ezzel a játékkal, amiért sokszor nem is lehetett látni semmiféle vízsugarat...
Szép kis kirándulás volt. Valószínűleg már a felére sem emlékszem, de majd korrigálnak a barátaim.
No, és akkor jöjjön néhány kép:
Egyik kollegámtól kaptam két ingyen jegyet az állatkertbe.
Gondoltam, hogy az egyik szabadnapomon el is mehetnénk oda. Így hát vasárnapra gondoltam, és fel is hívtam Aspan-t, hogy na, menjünk el oda. A telefonban nem tűnt túl lelkesnek, mondván ott sokan vannak.
Hát jó, akkor menjünk libegőzni. Nagyszerű, menjünk. Hívjuk Irawant is, ő már nagyon rég óta mondogatta már, hogy menjünk libegőzni.
Elindultunk hát libegőzni. El is értük a "felszállópályát". Gondolom mondanom sem kell, hogy annyian voltak ott mint az oroszok. Aspan persze fenn hangon kérdezte, hogy ki volt az az idióta aki libegőzni akart. 45 perc (erre nem emlékszem, pedig lemértük kb, majd a kommentekből kiderül) sorban állás után végre a pénztárhoz jutottunk, ahol egy kb kisegítős nő ült... A lényeg, hogy sikerült az egy útra való 3 db felnőtt jegyet megváltanunk.
A sorban állás ideje alatt Aspan sms-t kapott Julcsától, hogy este lesz e valami játékos parti, amire vissza is írta, hogy nem. És természetesen a válasz sem maradhatott el: Akkor pukkadj meg!
Hát ezen megint csak hatalmasat borultunk. De jók az ilyen közbe poénok, mert megédesítik az egész napunkat.
No, de ezk után fel is szálltunk a libegőre, és szépen romantikusan feljutottunk a tetőre.
Ott ettünk pár falatot.
Aspan evett egy kürtőskalácsot, mi pedig Irawan-nal egy-egy főtt kukoricát.
A sós kajára kellett inni valamit, hát a közeli kútnál próbálkoztunk, ahol is egy párbeszéd fültanúi voltunk. Egy férfi és egy nő. A férfi a nőnek: nyomjad már, nem ezért gyúrsz? (valahogy így hangzott, nem tudom pontosan) Próbáltunk rajtuk diszkréten röhögni, de annyira nem sikerült.
Szóval ittunk, utána meg kitaláltunk, hogy lesétálunk a turista jelzésen a gyermek vasútig.
Tekeregtünk, kavarogtunk, mire nagy nehezen kijutottunk a vadaspark nevű megállóhelyhez. A menetrendet megnézve láttuk ám, hogy ott biza május 1-ig nem áll meg a vonat... hát akkor irány egy másik megálló.
Egy aprócska kunkori mozzanattal visszasétáltunk a vasúti átjáróhoz, majd elindultunk szépen a másik megálló felé.
Ott már volt jegypénztár is. Bementünk, és mivel ez egy gyermek vasút, így egy gyerek fogadott minket a pénztárnál. Ügyes felnőttek módjára megnéztük a jegyárakat, és ki is volt írva, hogy felnőtt teljes: 700, felnőtt szakaszjegy: 500.
Ki is készítettük szépen a 3000 Forintocskánkat, mert nem volt 100 Ft nálunk, hogy majd odaadjuk a srácnak, aki csak nagy bociszemekkel nézett ránk, és nem értette, hogy miért raktunk ki elé ennyi pénzt. Ugyanis az történt, hogy csak az számít teljes jegynek, ami végállomástól végállomásig tart... az összes többi szakaszjegy. Így 1500-ból meg volt a jegyünk.
Édes volt a srác, látszott a szemében az "ezek hülyék" kifejezés. De tényleg nagyon aranyos volt, és abszolut tisztelet tudó.
Felültünk a vonatra, és szépen robogtunk vele.
-Update Irawan javaslatára:Hát igen, mit tagadjam, kissé elfelejtettem a doglot.
Elindultunk tehát a vonattal, látván sok szépet, és kellemest. Elszenderedvén a kellemes levegőtől azon viccelődtünk egymás közt, hogy hihi hamarost a vadaspark megállóhoz érkezünk, és újra láthatjuk a padot, ahova nem ültünk le várni, mivelhogy nem áll meg ott a vonat. És hihi mi lenne ha mégis megállna, tekintettel arra az aprócska tényre, hogy rengeteg az ember, gyerek, állat és különben is szép az idő.
És mit volt mit tenni, két ember üldögélt a padon a vadaspark megállóban. A látvány annyira lenyűgözhette a vezetőt, hogy épp készült megállítani a járművet, de mivel a nép alant a megállóban integetett, hogy nem kell, ezért mégsem kellett utunkat megszakítani.
Hát, tulajdonképpen nem kellett volna Szépjuhászné megállóig sétálnunk. Ezért kell annak a megállónak pukkadoznia. (mellesleg teljesen jó kis kirándulás volt az odáig)
Útközben megláttunk egy helyet, ahol emberek mászkáltak kötelekkel fákon, meg mindenütt... valószínűleg a következő túra arra lesz. Rettenetesen tetszett mindhármunknak az a dolog.
A végállomásnál átszálltunk a fogaskerekűre, aztán az V. kerület volt a következő célállomás.
Felújították az utcákat, tereket. És nagyon kíváncsiak voltunk rá.
Van ott egy szökőkút, aminek az volt az érdekessége, hogy ha közel mész hozzá, akkor a vízsugarak elmúlnak, és át lehet rajta menni. Tök jó pofa volt.
A kellemes időre és a vasárnapra való tekintettel rengeteg gyerek szórakozott ezzel a játékkal, amiért sokszor nem is lehetett látni semmiféle vízsugarat...
Szép kis kirándulás volt. Valószínűleg már a felére sem emlékszem, de majd korrigálnak a barátaim.
No, és akkor jöjjön néhány kép:
A vadasparki megálló.
Szépen elsétáltunk a megállóig, aztán vissza ugyanebben az irányba...
Instant. - 2010.04.28.
A tegnapi álmomat le kell írnom, mert annyira kétségbeejtően hülyeség, hogy azt már Freud sem tudja kimagyarázni.
Tehát:
Nagynéném lakására mentünk valahova vidékre. Beléptünk a házba, amelyikre közölte, hogy ez a régi ház, már nem nagyon használják. De bemutatta a gyerekei szobáját. Ez a rész kicsit értelmetlen, mert az elején takaríttatni akart velünk, aztán meg ott kellett volna aludni, de mindegy. Nem ez a része az izgalmas.
Kivitt bennünket a kertbe (tesómmal voltam) és ott láttuk a kutyákat. Játszottak.
Aranyos pincsi kutyák voltak. Odasétáltunk és játszottunk velük.
Aztán a következő kép, hogy otthon a három saját kutyával (ami igazából a való életben kettő) foglalkozunk. Egy németjuhász féle kutya, egy fehér nagyobb testű kutyuli meg egy kis pincsi fajta mutyuli volt ott.
Egyszer csak tesóm kiterített a földre 5 db -nem is nagyon tudnám mihez hasonlítani- állatot.
Szóval kirakta a földre őket. Kutyák megszaglászták, de tesóm arréb lökte őket. Mondta nekünk, hogy vigyünk lavórba vizet, meg kis kenyeret.
Nem értettük, de vittünk neki. Aztán a hosszú farkánál fogva megfogta a kis ugróegérnek kinéző csenevész valamit, és belelógatta a lavór vízbe.
Hirtelen lett belőe egy gömböc. Majd adott neki kenyeret és újra a vízbe lógatta.
Kihúzta, és ott volt egy kis szőrmók pincsi kutya.
Aztán rámnézett és mondta: Most mit bámulsz? Instant pincsi!
Nagyon beteg álom...
Tehát:
Nagynéném lakására mentünk valahova vidékre. Beléptünk a házba, amelyikre közölte, hogy ez a régi ház, már nem nagyon használják. De bemutatta a gyerekei szobáját. Ez a rész kicsit értelmetlen, mert az elején takaríttatni akart velünk, aztán meg ott kellett volna aludni, de mindegy. Nem ez a része az izgalmas.
Kivitt bennünket a kertbe (tesómmal voltam) és ott láttuk a kutyákat. Játszottak.
Aranyos pincsi kutyák voltak. Odasétáltunk és játszottunk velük.
Aztán a következő kép, hogy otthon a három saját kutyával (ami igazából a való életben kettő) foglalkozunk. Egy németjuhász féle kutya, egy fehér nagyobb testű kutyuli meg egy kis pincsi fajta mutyuli volt ott.
Egyszer csak tesóm kiterített a földre 5 db -nem is nagyon tudnám mihez hasonlítani- állatot.
Szóval kirakta a földre őket. Kutyák megszaglászták, de tesóm arréb lökte őket. Mondta nekünk, hogy vigyünk lavórba vizet, meg kis kenyeret.
Nem értettük, de vittünk neki. Aztán a hosszú farkánál fogva megfogta a kis ugróegérnek kinéző csenevész valamit, és belelógatta a lavór vízbe.
Hirtelen lett belőe egy gömböc. Majd adott neki kenyeret és újra a vízbe lógatta.
Kihúzta, és ott volt egy kis szőrmók pincsi kutya.
Aztán rámnézett és mondta: Most mit bámulsz? Instant pincsi!
Nagyon beteg álom...
Vér és életerő - 2010-04-24-
Írnom kell egy kicsit Aspan-ról.
Már egy ideje tervezem ezt, csak valamiért halasztódik.
Szóval Aspan. Ha jól emlékszem annyit írtam róla, hogy aktakukac. Tologatja ide-oda őket... no, de nem is ez a lényeg.
Neki is, mint mindenki másnak, vannak kollegái. És egy nőnemű kolleganője is van neki, aki teljes mértékig bele van esve. Azt hiszem jobb, ha őt is elnevezem, hogy a későbbiek folyamán érhető legyen a történet. Nevezzük hát Julcsának! :D (Aspan, lehet röhögni)
Tehát. Sok-sok éve már annak, hogy e vállalatnál ők ketten dolgozgatnak. Jó barátságba is keveredtek, de annyira nem lettek jóba, hogy Aspan elújságolja Julcsának, hogy meleg. Mert a hölgyemény kicsit pletykás, és mégis csak egy munkahelyen dolgoznak, nem biztos, hogy egészséges lenne ezt tudnia.
Igen ám, de mint már írtam, eléggé bele van esve a csaj.
Amivel túl nagy gond nem is lenne, ha csak ennyi lenne a sztori... de ennél kicsit bonyolultabb.
Aspan nagyon aranyos, kedves, normális és iszonyatosan HÜLYE! Ugyanis nemhogy azon lenne, hogy a nagy szerelmi lángot kioltsa, inkább élesztgeti is.
És most elmesélem, hogy miből is látja mindenki ezt:
Julcsa is szokott kártyapartikat rendezni az otthonában, ahol 5-6 játékos is összegyűlik. Ezekről a játékokról nem sokat tudok, mert ahogy a Julcsa neve felhangzik, rögtön a sírós röhögés kerít mindenkit hatalmába.
Ezeken a kártyapartikon Aspan is részt vesz, és Julcsa, mint jó háziasszony mindig kedveskedik is valamivel neki.
No, meg évről évre együtt járnak nyaralni (!?) Ebből a hozzáállásból ki az, aki nem következtetne arra, hogy mindkét fél odáig van a másikért? Nem is értem.
Aspan többször mondta már Julcsának, hogy köztük nem lehet egyéb barátságnál, de aztán mindig tesz valami olyat, amitől megint reményt kelt szegény lányban.
Én már biztosan öngyilkos lettem volna ettől a plátói szerelemtől a Julcsa helyében.
Mert ez a kapcsolat mindig csiki-csuki. Egyszer megbántja Julcsát, másszor meg megint megy vele valahova. Kirándulni, vagy a lány családjához (!?) vagy Aspan anyukájával telefonozgat ez a Julcsa... szóval teljesen érthetetlen. Legalábbis számomra.
Így leírva meg egész közeli barátságnak tűnik... dehát csak nem lehet az, ha nem mondja el neki, hogy meleg.
No, de azért írtam le mindenzt, hogy jobban lehessen érteni a következőt:
A minap nálunk is volt egy kis játék délután.
Nagy kártyázás közepette Aspan telefonjára jön a Julcsa által írt sms, hogy jól van-e, meg minden, mert előző héten betegeskedett kicsit a drágám. Volt orvosnál is, meg vért is vettek tőle. Gondolom válaszolt is az sms-re. Hamarosan jött megint egy üzenet, amiért megint könnyesre röhögtük magunkat:
"Reméltem is, hogy buzog benned a vér és az életerő"
Ettől a mondattól esküszöm majdnem bepisiltem. A buzog szón lovagoltunk kicsit, de ez már tényleg nagyon röhejes.
Én nem is akartam elhinni, hogy tényleg ez van az üzenetben. Ezért kértem Aspan-t, hogy mutassa meg.
Kicsit bele tudom magam képzelni Julcsa helyzetébe. Nem lehet neki könnyű, mert ez a hülye Aspan mindig tesz valamit, amitől újra lángol az a szerelem. Ugyanakkor szánalmas is egy kicsit, hogy évek óta egy pasi után áhítozik, aki állandóan átveri.
Vagyis hát nem átveri, csak félrevezeti. Nem is tudom megfogalmazni.
De tudom, hogy az egészben Aspan a hibás, és ezt ő is pontosan tudja. Valószínűleg már csak az mentené meg, hogy elmondja, hogy meleg, viszont akkor megint csak a 22-es csapdájába kerül, mert a bosszúszomjas nő mindenre képes. Ki tudja, hogy Julcsa is bosszúszomjas-e, vagy tudná tartani a száját?
Mindenesetre ez érdekes, mert bármit tesz, gondolnia kell a következményekre.
Magyarországon sajnos nagyon kevés a toleráns ember, holott sokkal több meleg él kis hazánkban, mint amennyire tippelne a meleggyűlölő társadalom.
Szerintem a jövőben lesz még Julcsás történet. Ez mindig vicc forrása... És még valami. Mi nem találkoztunk még soha Julcsával. Én nem is erőltetem a dolgot, mert félek ez katasztrófa lenne.
Többször mondtam már Aspan-nak, hogy mutasson be barátnőjeként engem, de azt hiszem nem mer minket összeereszteni.
Meg Irawan is halálra röhögné magát ezen. Az biztos.
Már egy ideje tervezem ezt, csak valamiért halasztódik.
Szóval Aspan. Ha jól emlékszem annyit írtam róla, hogy aktakukac. Tologatja ide-oda őket... no, de nem is ez a lényeg.
Neki is, mint mindenki másnak, vannak kollegái. És egy nőnemű kolleganője is van neki, aki teljes mértékig bele van esve. Azt hiszem jobb, ha őt is elnevezem, hogy a későbbiek folyamán érhető legyen a történet. Nevezzük hát Julcsának! :D (Aspan, lehet röhögni)
Tehát. Sok-sok éve már annak, hogy e vállalatnál ők ketten dolgozgatnak. Jó barátságba is keveredtek, de annyira nem lettek jóba, hogy Aspan elújságolja Julcsának, hogy meleg. Mert a hölgyemény kicsit pletykás, és mégis csak egy munkahelyen dolgoznak, nem biztos, hogy egészséges lenne ezt tudnia.
Igen ám, de mint már írtam, eléggé bele van esve a csaj.
Amivel túl nagy gond nem is lenne, ha csak ennyi lenne a sztori... de ennél kicsit bonyolultabb.
Aspan nagyon aranyos, kedves, normális és iszonyatosan HÜLYE! Ugyanis nemhogy azon lenne, hogy a nagy szerelmi lángot kioltsa, inkább élesztgeti is.
És most elmesélem, hogy miből is látja mindenki ezt:
Julcsa is szokott kártyapartikat rendezni az otthonában, ahol 5-6 játékos is összegyűlik. Ezekről a játékokról nem sokat tudok, mert ahogy a Julcsa neve felhangzik, rögtön a sírós röhögés kerít mindenkit hatalmába.
Ezeken a kártyapartikon Aspan is részt vesz, és Julcsa, mint jó háziasszony mindig kedveskedik is valamivel neki.
No, meg évről évre együtt járnak nyaralni (!?) Ebből a hozzáállásból ki az, aki nem következtetne arra, hogy mindkét fél odáig van a másikért? Nem is értem.
Aspan többször mondta már Julcsának, hogy köztük nem lehet egyéb barátságnál, de aztán mindig tesz valami olyat, amitől megint reményt kelt szegény lányban.
Én már biztosan öngyilkos lettem volna ettől a plátói szerelemtől a Julcsa helyében.
Mert ez a kapcsolat mindig csiki-csuki. Egyszer megbántja Julcsát, másszor meg megint megy vele valahova. Kirándulni, vagy a lány családjához (!?) vagy Aspan anyukájával telefonozgat ez a Julcsa... szóval teljesen érthetetlen. Legalábbis számomra.
Így leírva meg egész közeli barátságnak tűnik... dehát csak nem lehet az, ha nem mondja el neki, hogy meleg.
No, de azért írtam le mindenzt, hogy jobban lehessen érteni a következőt:
A minap nálunk is volt egy kis játék délután.
Nagy kártyázás közepette Aspan telefonjára jön a Julcsa által írt sms, hogy jól van-e, meg minden, mert előző héten betegeskedett kicsit a drágám. Volt orvosnál is, meg vért is vettek tőle. Gondolom válaszolt is az sms-re. Hamarosan jött megint egy üzenet, amiért megint könnyesre röhögtük magunkat:
"Reméltem is, hogy buzog benned a vér és az életerő"
Ettől a mondattól esküszöm majdnem bepisiltem. A buzog szón lovagoltunk kicsit, de ez már tényleg nagyon röhejes.
Én nem is akartam elhinni, hogy tényleg ez van az üzenetben. Ezért kértem Aspan-t, hogy mutassa meg.
Kicsit bele tudom magam képzelni Julcsa helyzetébe. Nem lehet neki könnyű, mert ez a hülye Aspan mindig tesz valamit, amitől újra lángol az a szerelem. Ugyanakkor szánalmas is egy kicsit, hogy évek óta egy pasi után áhítozik, aki állandóan átveri.
Vagyis hát nem átveri, csak félrevezeti. Nem is tudom megfogalmazni.
De tudom, hogy az egészben Aspan a hibás, és ezt ő is pontosan tudja. Valószínűleg már csak az mentené meg, hogy elmondja, hogy meleg, viszont akkor megint csak a 22-es csapdájába kerül, mert a bosszúszomjas nő mindenre képes. Ki tudja, hogy Julcsa is bosszúszomjas-e, vagy tudná tartani a száját?
Mindenesetre ez érdekes, mert bármit tesz, gondolnia kell a következményekre.
Magyarországon sajnos nagyon kevés a toleráns ember, holott sokkal több meleg él kis hazánkban, mint amennyire tippelne a meleggyűlölő társadalom.
Szerintem a jövőben lesz még Julcsás történet. Ez mindig vicc forrása... És még valami. Mi nem találkoztunk még soha Julcsával. Én nem is erőltetem a dolgot, mert félek ez katasztrófa lenne.
Többször mondtam már Aspan-nak, hogy mutasson be barátnőjeként engem, de azt hiszem nem mer minket összeereszteni.
Meg Irawan is halálra röhögné magát ezen. Az biztos.
Idő - 2010.04.10.
Nos, ami azt illeti elég régen írtam már ide.
Azt tudnotok kell, hogy már nekirugaszkodtam legalább 6-szor az írásnak, de valahogy mindig olyan jött ki az írásaimból, ami nem tetszett utólagos elolvasás után.
A története a következő:
Húsvét előtt vásároltunk kerékpárt a párommal, amivel sikeresen el is taknyoltam úgy, ahogy azt kell, és eléggé fájdalmas lett a csuklóm érzete... :D
Még mindig fáj egy kicsit, szépen kenegetem kenőccsel.
Húsvétra pedig hazautaztunk a családomhoz, amire minden évben csak néhány alkalommal kerül sor, mert az a fránya vonatjegy iszonyú drága. És kettőnknek meg aztán már egy vagyon.
Na, szóval hazautaztunk.
Kicsit depressziós voltam végig, mert nagyon fájt a kezem, és emiatt nem is tudtam sok mindent csinálni. Ebből kifolyólag úgy éreztem magam, mint egy kiszolgált hercegnő. És ettől egy kicsit rosszul is éreztem magam.
És akárhányszor elkezdtem írni a blogomat, mindig valami olyasmi jött ki, hogy nekem van a legrosszabb családom.
És miután elolvastam a bejegyzésemet, mindig töröltem is, mert igazából az ellenkezőjét akartam leírni, de nem sikerült.
Most nekidurálom magam újból.
És akkor a vallomás:
Sharini vagyok. Családfüggő.
Imádom a családomat, nagyon szeretem mindegyikőjüket. És bár nem volt felhőtlen az életünk, mert melyik családban nincsenek konfliktusok, mégis el kell mondanom, hogy nekem van a világon a legjobb fej Anyukám. Csupa szív és lélek, akit valószínűleg ez a két tulajdonsága fog a sírba vinni.
Sajnos mostanában inkább csak felszínes velünk, de azt hiszem, hogy ez a mi hibánk is. Itt a mi alatt a testvéremet és engem értem.
Én nagyon szeretném megérteni Anyukámat, de csomó dolgot nem mer elárulni, mert fél, hogy megbántjuk, megvetjük. Pedig nekem nincs ilyen szándékom. Én nem élek már a közelében, így nem is tudom megítélni amit csinál.
De nem is akarom! Már felnőttem, és neki is joga van a boldogsághoz, úgy, ahogyan ő szeretné. Biztosan hibákat fog elkövetni, de ő sem tud engem megvédeni a hibáim elől. Mindenkinek -akárhány éves is- joga van a saját hibájából tanulni, vagy nem tanulni.
Nem beszélve arról, hogy vannak bizonyos körülmények, amikor nem tudjuk objektíven megítélni a saját helyzetünket. Ez bizony pl a szerelem.
Szóval, a lényeg az, hogy vannak súrlódások, vannak nehezményezések köztünk, de a legszeretetreméltóbb és legjobb fej anyukája nekem van világon.
És a tesóm. Őróla is írnék pár sort.
Köztünk soha nem volt olyan igazi nővér-húg kapcsolat. Ezt most így felnőtt korban próbáljuk pótolni, több-kevesebb sikerrel.
És bár ezek vannak az életünkben, mindig vágyom arra, hogy hazamehessek, hogy több időt tölthessek a tesómmal, az Anyukámmal. Nem szeretnék még egyszer arra az érzésre ébredni, hogy nem töltöttem velük elég időt, és nem ismertem őket eléggé.
És annyira szeretnék már olyan helyzetbe kerülni, hogy tudjam őket segíteni.
És ezt nem csak anyagilag értem.
Néha annyira kilátástalannak érzem a helyzetemet, hogy már azon is problémázok, hogy milyen módon tudnék hazajutni. Néha kétségbeesetten keresem Anyut és Tesómat is msn-en, vagy hívom fel őket, mert annyira szeretném hallani a hangjukat, beszélni velük, még akkor is, ha nem tudok épp miről beszélgetni. Például az időjárásról.
Pedig nem szeretek telefonálni. Mindig mindenkit lerázok kb. 2 perc alatt, mert nem tudom hova tenni a telefonos kommunikációt. Anyut is ki szoktam dobni a telefonból, mert nem vagyok képes kommunikálni, mert ha már nem tudok miről beszélni, akkor biztosan találok valami éppen fontosabbat a világban, mint a telefonos partner.
De a történetet most folytatnám egy kis kitérő után.
Hazaérkeztünk.
Első dolgom az volt, hogy bekapcsoltuk anyukám laptopját. Letörlődött róla az Office... és telefonon nem tudtam neki segíteni megszerelni.
Hát, élőben sem sok sikerrel, mert végül is nem tudtuk újra telepíteni, pedig vittem neki jogtiszta office-t. Na, sebaj, letöltöttem neki az Open Office-t. Szóval most azon klimpírozik. (Anyukám az ötvenes éveiben jár, és most kezdett neki számítógéppel foglalkozni karácsonykor. És nagyon büszke vagyok rá, mert nagyon ügyesen kezeli.)
Ez nagyszombaton volt. Tehát másnap volt húsvét, és akkor a család nagy ebédet tartott.
A család tagjai, akik ott voltak az ebéden: Nagymamám, aki idén lesz 80 éves. Ő nagyon nehéz természetű. Nagybátyám és az élettársa, Tesóm, a férje és két gyereke, Domi és Vivi, Anyu, Párom és én.
Lacinak -a párom- akkoriban volt a szülinapja, így kapott tortát, saját készítésű dobos tortát. Nekem jobban ízlett azt hiszem, mint Lacinak, mert nekem kellett még egy :D És anyu sütött is egyet a hét vége felé. Hát nem cuki? Nagyon rendes volt tőle.
Ezek a családi ebédek abban a házban szoktak lezajlani, ahol én felnőttem. Ott van jó nagy kert is, így a gyerkőcök bátran tudnak az udvaron játszani.
Ami ebből a hétből még fontos és ami eszembe jut, az az, hogy a hét közepén felmentünk a városba, hogy elintézzük Lacinak a választási kérelmét. (Azt szerettük volna, hogyha a városon belül egy másik szavazókörben tudja letenni a voksát) De végül is nem lett belőle semmi, mert ott kellett szavaznia, ahová a kérelme szólt. (mi még akkor nem tudtuk, hogy minden városban egy-egy hely van az igazolással szavazóknak)
Akkor sétáltunk egy kicsit.
És voltam fogorvosnál is, aki nem kínzott meg, pedig azt hittem, hogy meg fog. De nem! Mekkora meglepetés is volt az! Örültem neki! :D
Aztán Tesóm, Laci, a két gyerek és én felkerekedtünk valamelyik nap, és elmentünk az apai nagymamámhoz vidékre, faluba.
No, ezt a nagymamámat azt hiszem, hogy 6 év óta másodjára látom. Nem igazán szoktam elmenni hozzá. Egyszer voltunk nála, amikor bemutattam neki Lacit, meg most.
Mamához nem is köt túl sok minden, hiszen szüleim elváltak 5 éves koromban. Nekem nincsenek túlzott emlékeim a nála töltött időkről. Igazából nem érzem magamhoz túl közel. Sőt, inkább csak távol. Nem tudom, hogy lesz-e még legközelebb. Nem tudom, hogy látom-e még.
Szóval a húsvét, és az utána lévő hét gyorsan eltelt. És már várom, hogy mikor mehetek megint. (ez most úgy tűnik, hogy májusban lesz pünkösdkor, mert akkor kaptam szabit. És akkor csak én megyek haza egyedül)
-No, úgy látom, hogy megint csupa értelmes dolgot sikerült leírnom, de ezt már így hagyom. Nem hiszem, hogy le tudnám írni még egyszer ezeket a dolgokat.
Hetedjére már nem kezdenék neki.
No, de hogy a húsvét után mi történt... nem sok. Lacival horgászni mentünk. És több vacsorára is ettünk halat, ami nálunk azért nagy szó, mert nagyon ritkán eszünk halat. Már pedig pontosan tudjuk, hogy sokkal, de sokkal több hal félét kéne a szervezetünkbe belepakolni.. mert az egészséges és finom is.
Aztán még az történt, hogy megint kártyáztunk páran, amikor is megint csak sírásos röhögésbe fordult az este, de ez már megszokott. Más olvasónak bizonyára nem lenne érdekes, ha leírnám, hogy most éppen miért csapkodtuk az asztalt... :D
És akkor most itt ez a keddi nap, amikor megírtam ezt a hosszú bejegyzést.
Még találkozunk!
Azt tudnotok kell, hogy már nekirugaszkodtam legalább 6-szor az írásnak, de valahogy mindig olyan jött ki az írásaimból, ami nem tetszett utólagos elolvasás után.
A története a következő:
Húsvét előtt vásároltunk kerékpárt a párommal, amivel sikeresen el is taknyoltam úgy, ahogy azt kell, és eléggé fájdalmas lett a csuklóm érzete... :D
Még mindig fáj egy kicsit, szépen kenegetem kenőccsel.
Húsvétra pedig hazautaztunk a családomhoz, amire minden évben csak néhány alkalommal kerül sor, mert az a fránya vonatjegy iszonyú drága. És kettőnknek meg aztán már egy vagyon.
Na, szóval hazautaztunk.
Kicsit depressziós voltam végig, mert nagyon fájt a kezem, és emiatt nem is tudtam sok mindent csinálni. Ebből kifolyólag úgy éreztem magam, mint egy kiszolgált hercegnő. És ettől egy kicsit rosszul is éreztem magam.
És akárhányszor elkezdtem írni a blogomat, mindig valami olyasmi jött ki, hogy nekem van a legrosszabb családom.
És miután elolvastam a bejegyzésemet, mindig töröltem is, mert igazából az ellenkezőjét akartam leírni, de nem sikerült.
Most nekidurálom magam újból.
És akkor a vallomás:
Sharini vagyok. Családfüggő.
Imádom a családomat, nagyon szeretem mindegyikőjüket. És bár nem volt felhőtlen az életünk, mert melyik családban nincsenek konfliktusok, mégis el kell mondanom, hogy nekem van a világon a legjobb fej Anyukám. Csupa szív és lélek, akit valószínűleg ez a két tulajdonsága fog a sírba vinni.
Sajnos mostanában inkább csak felszínes velünk, de azt hiszem, hogy ez a mi hibánk is. Itt a mi alatt a testvéremet és engem értem.
Én nagyon szeretném megérteni Anyukámat, de csomó dolgot nem mer elárulni, mert fél, hogy megbántjuk, megvetjük. Pedig nekem nincs ilyen szándékom. Én nem élek már a közelében, így nem is tudom megítélni amit csinál.
De nem is akarom! Már felnőttem, és neki is joga van a boldogsághoz, úgy, ahogyan ő szeretné. Biztosan hibákat fog elkövetni, de ő sem tud engem megvédeni a hibáim elől. Mindenkinek -akárhány éves is- joga van a saját hibájából tanulni, vagy nem tanulni.
Nem beszélve arról, hogy vannak bizonyos körülmények, amikor nem tudjuk objektíven megítélni a saját helyzetünket. Ez bizony pl a szerelem.
Szóval, a lényeg az, hogy vannak súrlódások, vannak nehezményezések köztünk, de a legszeretetreméltóbb és legjobb fej anyukája nekem van világon.
És a tesóm. Őróla is írnék pár sort.
Köztünk soha nem volt olyan igazi nővér-húg kapcsolat. Ezt most így felnőtt korban próbáljuk pótolni, több-kevesebb sikerrel.
És bár ezek vannak az életünkben, mindig vágyom arra, hogy hazamehessek, hogy több időt tölthessek a tesómmal, az Anyukámmal. Nem szeretnék még egyszer arra az érzésre ébredni, hogy nem töltöttem velük elég időt, és nem ismertem őket eléggé.
És annyira szeretnék már olyan helyzetbe kerülni, hogy tudjam őket segíteni.
És ezt nem csak anyagilag értem.
Néha annyira kilátástalannak érzem a helyzetemet, hogy már azon is problémázok, hogy milyen módon tudnék hazajutni. Néha kétségbeesetten keresem Anyut és Tesómat is msn-en, vagy hívom fel őket, mert annyira szeretném hallani a hangjukat, beszélni velük, még akkor is, ha nem tudok épp miről beszélgetni. Például az időjárásról.
Pedig nem szeretek telefonálni. Mindig mindenkit lerázok kb. 2 perc alatt, mert nem tudom hova tenni a telefonos kommunikációt. Anyut is ki szoktam dobni a telefonból, mert nem vagyok képes kommunikálni, mert ha már nem tudok miről beszélni, akkor biztosan találok valami éppen fontosabbat a világban, mint a telefonos partner.
De a történetet most folytatnám egy kis kitérő után.
Hazaérkeztünk.
Első dolgom az volt, hogy bekapcsoltuk anyukám laptopját. Letörlődött róla az Office... és telefonon nem tudtam neki segíteni megszerelni.
Hát, élőben sem sok sikerrel, mert végül is nem tudtuk újra telepíteni, pedig vittem neki jogtiszta office-t. Na, sebaj, letöltöttem neki az Open Office-t. Szóval most azon klimpírozik. (Anyukám az ötvenes éveiben jár, és most kezdett neki számítógéppel foglalkozni karácsonykor. És nagyon büszke vagyok rá, mert nagyon ügyesen kezeli.)
Ez nagyszombaton volt. Tehát másnap volt húsvét, és akkor a család nagy ebédet tartott.
A család tagjai, akik ott voltak az ebéden: Nagymamám, aki idén lesz 80 éves. Ő nagyon nehéz természetű. Nagybátyám és az élettársa, Tesóm, a férje és két gyereke, Domi és Vivi, Anyu, Párom és én.
Lacinak -a párom- akkoriban volt a szülinapja, így kapott tortát, saját készítésű dobos tortát. Nekem jobban ízlett azt hiszem, mint Lacinak, mert nekem kellett még egy :D És anyu sütött is egyet a hét vége felé. Hát nem cuki? Nagyon rendes volt tőle.
Ezek a családi ebédek abban a házban szoktak lezajlani, ahol én felnőttem. Ott van jó nagy kert is, így a gyerkőcök bátran tudnak az udvaron játszani.
Ami ebből a hétből még fontos és ami eszembe jut, az az, hogy a hét közepén felmentünk a városba, hogy elintézzük Lacinak a választási kérelmét. (Azt szerettük volna, hogyha a városon belül egy másik szavazókörben tudja letenni a voksát) De végül is nem lett belőle semmi, mert ott kellett szavaznia, ahová a kérelme szólt. (mi még akkor nem tudtuk, hogy minden városban egy-egy hely van az igazolással szavazóknak)
Akkor sétáltunk egy kicsit.
És voltam fogorvosnál is, aki nem kínzott meg, pedig azt hittem, hogy meg fog. De nem! Mekkora meglepetés is volt az! Örültem neki! :D
Aztán Tesóm, Laci, a két gyerek és én felkerekedtünk valamelyik nap, és elmentünk az apai nagymamámhoz vidékre, faluba.
No, ezt a nagymamámat azt hiszem, hogy 6 év óta másodjára látom. Nem igazán szoktam elmenni hozzá. Egyszer voltunk nála, amikor bemutattam neki Lacit, meg most.
Mamához nem is köt túl sok minden, hiszen szüleim elváltak 5 éves koromban. Nekem nincsenek túlzott emlékeim a nála töltött időkről. Igazából nem érzem magamhoz túl közel. Sőt, inkább csak távol. Nem tudom, hogy lesz-e még legközelebb. Nem tudom, hogy látom-e még.
Szóval a húsvét, és az utána lévő hét gyorsan eltelt. És már várom, hogy mikor mehetek megint. (ez most úgy tűnik, hogy májusban lesz pünkösdkor, mert akkor kaptam szabit. És akkor csak én megyek haza egyedül)
-No, úgy látom, hogy megint csupa értelmes dolgot sikerült leírnom, de ezt már így hagyom. Nem hiszem, hogy le tudnám írni még egyszer ezeket a dolgokat.
Hetedjére már nem kezdenék neki.
No, de hogy a húsvét után mi történt... nem sok. Lacival horgászni mentünk. És több vacsorára is ettünk halat, ami nálunk azért nagy szó, mert nagyon ritkán eszünk halat. Már pedig pontosan tudjuk, hogy sokkal, de sokkal több hal félét kéne a szervezetünkbe belepakolni.. mert az egészséges és finom is.
Aztán még az történt, hogy megint kártyáztunk páran, amikor is megint csak sírásos röhögésbe fordult az este, de ez már megszokott. Más olvasónak bizonyára nem lenne érdekes, ha leírnám, hogy most éppen miért csapkodtuk az asztalt... :D
És akkor most itt ez a keddi nap, amikor megírtam ezt a hosszú bejegyzést.
Még találkozunk!
Képek - 2010.03.29.
No, íme a képek, amiket ígértem.
Először is, egy kis tavaszi köszöntő. Igaz, a hírnökök már nincsenek egyedül, de mégis:
No, hát következzenek az úszás utáni képeim:
A teknősök vicces sztorik. Az egyik teknős egy szobor tövébe akart kimászni a vízből, de majdnem úgy csinálta, mint a motkány a jégkorszakban, hogy csak nyúúúúúlt, csak nyúúúúlt, de nem érte el a partot. Majd nagy nehezen kimászott, és egy mozdulattal belelökött egy kisebbet a vízbe...
És a horgászatról pár kép:
Először is, egy kis tavaszi köszöntő. Igaz, a hírnökök már nincsenek egyedül, de mégis:
No, hát következzenek az úszás utáni képeim:
A teknősök vicces sztorik. Az egyik teknős egy szobor tövébe akart kimászni a vízből, de majdnem úgy csinálta, mint a motkány a jégkorszakban, hogy csak nyúúúúúlt, csak nyúúúúlt, de nem érte el a partot. Majd nagy nehezen kimászott, és egy mozdulattal belelökött egy kisebbet a vízbe...
És a horgászatról pár kép:
Csak őszintén 2010.03.29.
No, most jött el egy kis lelki roham ideje.
Írtam már, hogy egyszer majd beszámolok apukámról.
Ma a west játékon lelkiztünk kicsit az egyik játékos társammal. Ő írta, hogy hinnem kell neki, ha azt mondja, hogy boldoggá teszi ez a csapat, mert kicsit kiszakad a mindennapi életéből. Válaszoltam is neki, hogy igen, tudom, és teljesen átérzem, amit mond.
Azt hiszem már írtam arról, hogy anno a chat-en ismertem meg néhány barátomat, ezért is hiszek abban, hogy lehet jó emberekre is lelni a világ háló segítségével.
Úgy gondolom, hogy ha őszintén beszél az ember, azt lehet érezni.
Annak idején engem is néha belerángattak a csőbe, és megbántottak azzal, hogy nem őszinték voltak az ottani felhasználók, de azt hiszem sokat tanultam belőle.
És most jön az őszinteség:
Azért kezdtem el anno chat-elni, mert valami fura erő "rákényszerített". Ez biztos hülyén hangzik, de az okot pontosan tudom.
Az úgy kezdődött, hogy megtudtam, hogy apukám -aki sok-sok évvel ezelőtt elvált anyukámtól - meleg. Nem is igazán tudtam vele mit kezdeni. Elfogadtam, és kész. Alig láttam, elköltözött tőlünk nagyon messzire.
Egyszer csak beteg lett. Egy olyan betegsége volt, amelyik legyengítette, majd tönkretette az immunrendszerét.
Kórházban halt meg. Úgy, hogy én nem is láthattam. Anyukám akkor nem engedte meg, hogy meglátogassam, mert apukám szerint az a jó, ha úgy marad meg az emlékeimben, mint egy életerős férfi.
Én nem gondoltam így. Sokáig töprengtem azon, hogy elszököm, és vonattal elmegyek hozzá, és meglátogatom. Aztán végül csak a párnámban bőgtem ki magam, mert a szökést nem tehettem meg anyukámmal, aki közben aput ápolta, holott már nagyon régen semmi közük nem volt egymáshoz.
Szóval úgy halt meg, hogy a tudata sem volt tiszta.
Hihetetlenül fájt a dolog. Elmondani nem tudom mennyire. Nem is hittem, hogy ez ennyire fájhat, hiszen alig voltam 5 éves, amikor elhagyott bennünket.
És ekkor jött a chat. És ott olyan vigaszra leltem, amire nem is hittem, hogy valaha is rátalálok. Kérdéseim voltak, hogy miként lesz valakiből olyan ember, aki a saját neméhez vonzódik? Kaptam válaszokat, amiket én el tudok fogadni.
Azóta is sokszor eszembe jut apukám. Hogy milyen lett volna, ha egy városban élünk, miután felnőttem? De valószínűleg, ha nem halt volna meg, akkor nem akartam volna idejönni.
Azt hiszem a "mi lett volna ha" kérdés teljesen olyan, mint a nullával való osztás... nincs értelme. Hiába töpreng rajta az ember, annál jobban fáj. Pedig nincs értelme.
Nem kellene belehajszolnom magam ilyesmibe.
Azt hiszem ezekről az érzésekről nagyon keveseknek beszéltem eddig. A barátaim tudják csak. De szerintem még anyukám sem tudja, hogy mennyire fájt ez nekem anno. Ő védeni szeretett volna bennünket csak, amit szerintem a képességeihez mérten is tökéletesen teljesített.
De hát a saját lelkünk, a saját gondolataink azok amiktől nem tud megvédeni.
Ezek után a chat-en lévő "barátaim" voltak akik nagy szeretettel és odafigyeléssel kezeltek. Tényleg csak néhányan. De ezek az érzelmek, és törődések voltak azok, amik átsegítettek a nehezén.
Némi párhuzamot vonnék most a jelenlegi chat-es ismerőseim, és a régiek között.
Anno volt egy srác, akit nagyon megkedveltem, és ha akart volna sem tudott volna levakarni magáról.
Hát, most is közel vagyok hozzá, hogy egy embert így a szívembe fogadjak. Kicsit pótpapámnak érzem őt. Bár valószínű, hogy innen fogja megtudni, hogy ez nekem mennyire fontos.
Remélem nem vagyok veszélyes emiatt :D
Na, a mai őszinteségi rohamnak ezennel vége!
Írtam már, hogy egyszer majd beszámolok apukámról.
Ma a west játékon lelkiztünk kicsit az egyik játékos társammal. Ő írta, hogy hinnem kell neki, ha azt mondja, hogy boldoggá teszi ez a csapat, mert kicsit kiszakad a mindennapi életéből. Válaszoltam is neki, hogy igen, tudom, és teljesen átérzem, amit mond.
Azt hiszem már írtam arról, hogy anno a chat-en ismertem meg néhány barátomat, ezért is hiszek abban, hogy lehet jó emberekre is lelni a világ háló segítségével.
Úgy gondolom, hogy ha őszintén beszél az ember, azt lehet érezni.
Annak idején engem is néha belerángattak a csőbe, és megbántottak azzal, hogy nem őszinték voltak az ottani felhasználók, de azt hiszem sokat tanultam belőle.
És most jön az őszinteség:
Azért kezdtem el anno chat-elni, mert valami fura erő "rákényszerített". Ez biztos hülyén hangzik, de az okot pontosan tudom.
Az úgy kezdődött, hogy megtudtam, hogy apukám -aki sok-sok évvel ezelőtt elvált anyukámtól - meleg. Nem is igazán tudtam vele mit kezdeni. Elfogadtam, és kész. Alig láttam, elköltözött tőlünk nagyon messzire.
Egyszer csak beteg lett. Egy olyan betegsége volt, amelyik legyengítette, majd tönkretette az immunrendszerét.
Kórházban halt meg. Úgy, hogy én nem is láthattam. Anyukám akkor nem engedte meg, hogy meglátogassam, mert apukám szerint az a jó, ha úgy marad meg az emlékeimben, mint egy életerős férfi.
Én nem gondoltam így. Sokáig töprengtem azon, hogy elszököm, és vonattal elmegyek hozzá, és meglátogatom. Aztán végül csak a párnámban bőgtem ki magam, mert a szökést nem tehettem meg anyukámmal, aki közben aput ápolta, holott már nagyon régen semmi közük nem volt egymáshoz.
Szóval úgy halt meg, hogy a tudata sem volt tiszta.
Hihetetlenül fájt a dolog. Elmondani nem tudom mennyire. Nem is hittem, hogy ez ennyire fájhat, hiszen alig voltam 5 éves, amikor elhagyott bennünket.
És ekkor jött a chat. És ott olyan vigaszra leltem, amire nem is hittem, hogy valaha is rátalálok. Kérdéseim voltak, hogy miként lesz valakiből olyan ember, aki a saját neméhez vonzódik? Kaptam válaszokat, amiket én el tudok fogadni.
Azóta is sokszor eszembe jut apukám. Hogy milyen lett volna, ha egy városban élünk, miután felnőttem? De valószínűleg, ha nem halt volna meg, akkor nem akartam volna idejönni.
Azt hiszem a "mi lett volna ha" kérdés teljesen olyan, mint a nullával való osztás... nincs értelme. Hiába töpreng rajta az ember, annál jobban fáj. Pedig nincs értelme.
Nem kellene belehajszolnom magam ilyesmibe.
Azt hiszem ezekről az érzésekről nagyon keveseknek beszéltem eddig. A barátaim tudják csak. De szerintem még anyukám sem tudja, hogy mennyire fájt ez nekem anno. Ő védeni szeretett volna bennünket csak, amit szerintem a képességeihez mérten is tökéletesen teljesített.
De hát a saját lelkünk, a saját gondolataink azok amiktől nem tud megvédeni.
Ezek után a chat-en lévő "barátaim" voltak akik nagy szeretettel és odafigyeléssel kezeltek. Tényleg csak néhányan. De ezek az érzelmek, és törődések voltak azok, amik átsegítettek a nehezén.
Némi párhuzamot vonnék most a jelenlegi chat-es ismerőseim, és a régiek között.
Anno volt egy srác, akit nagyon megkedveltem, és ha akart volna sem tudott volna levakarni magáról.
Hát, most is közel vagyok hozzá, hogy egy embert így a szívembe fogadjak. Kicsit pótpapámnak érzem őt. Bár valószínű, hogy innen fogja megtudni, hogy ez nekem mennyire fontos.
Remélem nem vagyok veszélyes emiatt :D
Na, a mai őszinteségi rohamnak ezennel vége!
Halat, és vadat...- 2010.03.28.
Huh, véget ért a beteg időszaka a páromnak. Hál' Imhotepnek, végre! Már azt hittem, hogy sosem jön el ez az idő.
De eljött. Viszont eljött a szép idő is, és annak rendje és módja szerint kitalálta nekem az életemet a kedves!
Megvettük neki az éves horgászengedélyt, meg minden izét, ami ehhez kellett, így hát ki gondolta volna, de horgászni is szeretett volna. Éppen nem volt kivel, ezért mondta, hogy menjek el én vele.
Éééééén? Hát, na jó, persze, mindent érte. Elmentünk. Végül nem volt vészes, mert szeretek szép időben a szabadban lenni, csak ne kérje, hogy horgásszak, vagy segítsek, mert kontár vagyok, nem értek hozzá. Az, hogy nem fogott halat, mert a nagy szélben nem is nagyon lehet, őt jobban zavarta, mint engem. Én baromira elvoltam magammal, meg azzal a néhány kis halacskával, amit fogott. (kb négyet, de visszadobtuk, mert mittudomén miért).
Hát, ennyi történt az életemben, mert azóta meg dolgozgatom rendesen. Hamarosan hazautazunk a családomhoz, amit nagyon várok már, mert Karácsonykor láttam őket utoljára. Hiányoznak. Na, majd onnan írok.
Bár valószínűleg még fogok, mert van néhány képem, amit szeretnék felrakni ide.
Az úszási napjaimból is vannak még kis történetek, nem nagyok, csak kicsik, de vannak. Meg akkor majd felrakok néhány horgászós képet is.
De eljött. Viszont eljött a szép idő is, és annak rendje és módja szerint kitalálta nekem az életemet a kedves!
Megvettük neki az éves horgászengedélyt, meg minden izét, ami ehhez kellett, így hát ki gondolta volna, de horgászni is szeretett volna. Éppen nem volt kivel, ezért mondta, hogy menjek el én vele.
Éééééén? Hát, na jó, persze, mindent érte. Elmentünk. Végül nem volt vészes, mert szeretek szép időben a szabadban lenni, csak ne kérje, hogy horgásszak, vagy segítsek, mert kontár vagyok, nem értek hozzá. Az, hogy nem fogott halat, mert a nagy szélben nem is nagyon lehet, őt jobban zavarta, mint engem. Én baromira elvoltam magammal, meg azzal a néhány kis halacskával, amit fogott. (kb négyet, de visszadobtuk, mert mittudomén miért).
Hát, ennyi történt az életemben, mert azóta meg dolgozgatom rendesen. Hamarosan hazautazunk a családomhoz, amit nagyon várok már, mert Karácsonykor láttam őket utoljára. Hiányoznak. Na, majd onnan írok.
Bár valószínűleg még fogok, mert van néhány képem, amit szeretnék felrakni ide.
Az úszási napjaimból is vannak még kis történetek, nem nagyok, csak kicsik, de vannak. Meg akkor majd felrakok néhány horgászós képet is.
Ó harmóóónika! 2010.03.24.
Néhány nappal ezelőtt délután lefeküdtünk kicsit aludni. Mert ugye a párom beteg, neki fekvés kell. De ha nem akarom felébreszteni, és zörögni, akkor max én is csak aludni tudok. Nohát, így lepihentünk kicsit.
Nyitott ablaknál, mert nagyon szép idő volt. Egyszer csak egy kis harmonikaszó hallatszott fel hozzánk. Kinéztünk az ablakon, és tényleg, egy igazi harmonikás állt az ablak alatt, és valakinek játszott. Vagy csak úgy, mert jól esett neki.
Hát, őszintén megmondom, hogy nekem is nagyon jól esett. Kellemes zene volt, nem tartott túl sokáig, és tolakodó sem volt.
Egy régi emléket hozott fel.
Annak idején volt egy barátom, aki fergetegesen jól játszott harmonikán, és amikor a kis zenekarunkkal külföldi zenélésekre indultunk, nagyon sokat játszott nekünk.
Nagyon szerettem azt a srácot. Nagyon jó barátok voltunk. Sajnos elsodort egymástól az élet, és ma már, ha találkozunk, nincs közös témánk túl sok. Mindig nagyon örülünk egymásnak, de mindkettőnknek megvan már a saját útja.
Nyitott ablaknál, mert nagyon szép idő volt. Egyszer csak egy kis harmonikaszó hallatszott fel hozzánk. Kinéztünk az ablakon, és tényleg, egy igazi harmonikás állt az ablak alatt, és valakinek játszott. Vagy csak úgy, mert jól esett neki.
Hát, őszintén megmondom, hogy nekem is nagyon jól esett. Kellemes zene volt, nem tartott túl sokáig, és tolakodó sem volt.
Egy régi emléket hozott fel.
Annak idején volt egy barátom, aki fergetegesen jól játszott harmonikán, és amikor a kis zenekarunkkal külföldi zenélésekre indultunk, nagyon sokat játszott nekünk.
Nagyon szerettem azt a srácot. Nagyon jó barátok voltunk. Sajnos elsodort egymástól az élet, és ma már, ha találkozunk, nincs közös témánk túl sok. Mindig nagyon örülünk egymásnak, de mindkettőnknek megvan már a saját útja.
Ember tervez 2010.03.21.
Mára kitaláltam egy kirándulós napot Aspan-nal, de hát szokták mondani, ember tervez, Isten végez.
Laci beteg lett, már 3. napja lázas, és nagyon köhög. Nekem azóta most van az első szabadnapom, így a betegség alatt felgyűlt rumlit kell eltakarítanom. Laci jó férfihoz méltóan hisztis kisgyerek, amikor beteg. Nehezen viselem el. Ráadásul egy kanalat nem tudott a halálos kórtól elmosogatni... ezért tegnap már a kenőkéssel keverte fel a teáját... azért ez kőkemény dolog.
Gyűlölöm a betegségeket, ami a páromon tör ki. Ilyenkor én is felvágnám az ereimet, vagy felakasztanám a testemet... de mégiscsak a szeretett férfiról van szó, nem lehetek gyönge!
Csak azt nem értem, hogy miért nem tudom én ilyenkor az aggódást, törődést érezni?
Persze, aggódom érte, és törődöm is vele, de a hiszti annyira erős, hogy egyszerűen én ezt nem bííííírom. De azt hiszem, hogy egy hős vagyok. Legszívesebben itthon hagytam volna őt, és elmentem volna kirándulni, de ennél azért jobban foglalkoztat a sorsa. Lehet, hogy tudat alatt mégiscsak el bírom viselni ezt az állapotot? Jó, hát igen, hiszen én NŐ vagyok. A NŐk sok mindent el tudnak, és el is viselnek!
Nem baj, a kirándulás elnapolva, de meg lesz tartva... nagyon szép tavaszi idő van. És hiányoznak a barátaim, de most nem lehet az én érdekem a legfontosabb.
Hamarosan meggyógyul. Remélem én egészséges maradok, mert áprilisban utazunk haza a családomhoz. Ők meg már nagyon hiányoznak, mert karácsonykor voltam utoljára otthon.
--- Március elején apukámról álmodtam. Nagyon hiányzott. Anyu másnap mondta, hogy aznap volt a szülinapja. Megint a tudatalattim működött volna? Nem is emlékeztem a szülinapjára. Végül is soha nem is ünnepeltük meg, hisz eltűnt az életünkből elég hosszú időre. Amikor meg visszatért, akkor sem sokat találkoztunk. Azt hiszem Apuról is nyitok majd egy topic-ot, mert van mit írnom.
A halála óta sokat töprengek azon, hogy vajon a dolgok miért történnek úgy ahogy? Na, de erről majd tényleg máskor.---
Szóval a kirándulás. Hát, ma nem lesz, az biztos. De hogy mikor lesz az esőnap azt nem tudom. De egy biztos, hamarosan lehet hajózni a Dunán, és lehet átruccanni a Római partra sült hekket enni.
Már nagyon rám férne, mert imádom.!
No, mára ennyi talán.
Laci beteg lett, már 3. napja lázas, és nagyon köhög. Nekem azóta most van az első szabadnapom, így a betegség alatt felgyűlt rumlit kell eltakarítanom. Laci jó férfihoz méltóan hisztis kisgyerek, amikor beteg. Nehezen viselem el. Ráadásul egy kanalat nem tudott a halálos kórtól elmosogatni... ezért tegnap már a kenőkéssel keverte fel a teáját... azért ez kőkemény dolog.
Gyűlölöm a betegségeket, ami a páromon tör ki. Ilyenkor én is felvágnám az ereimet, vagy felakasztanám a testemet... de mégiscsak a szeretett férfiról van szó, nem lehetek gyönge!
Csak azt nem értem, hogy miért nem tudom én ilyenkor az aggódást, törődést érezni?
Persze, aggódom érte, és törődöm is vele, de a hiszti annyira erős, hogy egyszerűen én ezt nem bííííírom. De azt hiszem, hogy egy hős vagyok. Legszívesebben itthon hagytam volna őt, és elmentem volna kirándulni, de ennél azért jobban foglalkoztat a sorsa. Lehet, hogy tudat alatt mégiscsak el bírom viselni ezt az állapotot? Jó, hát igen, hiszen én NŐ vagyok. A NŐk sok mindent el tudnak, és el is viselnek!
Nem baj, a kirándulás elnapolva, de meg lesz tartva... nagyon szép tavaszi idő van. És hiányoznak a barátaim, de most nem lehet az én érdekem a legfontosabb.
Hamarosan meggyógyul. Remélem én egészséges maradok, mert áprilisban utazunk haza a családomhoz. Ők meg már nagyon hiányoznak, mert karácsonykor voltam utoljára otthon.
--- Március elején apukámról álmodtam. Nagyon hiányzott. Anyu másnap mondta, hogy aznap volt a szülinapja. Megint a tudatalattim működött volna? Nem is emlékeztem a szülinapjára. Végül is soha nem is ünnepeltük meg, hisz eltűnt az életünkből elég hosszú időre. Amikor meg visszatért, akkor sem sokat találkoztunk. Azt hiszem Apuról is nyitok majd egy topic-ot, mert van mit írnom.
A halála óta sokat töprengek azon, hogy vajon a dolgok miért történnek úgy ahogy? Na, de erről majd tényleg máskor.---
Szóval a kirándulás. Hát, ma nem lesz, az biztos. De hogy mikor lesz az esőnap azt nem tudom. De egy biztos, hamarosan lehet hajózni a Dunán, és lehet átruccanni a Római partra sült hekket enni.
Már nagyon rám férne, mert imádom.!
No, mára ennyi talán.
Oscar 2010.03.17.
Az elmúlt két napom sem volt eseménymentes.
Esküszöm, hogy veszek egy diktafont, mert ezeket az estéket nagyon könnyen félre lehetne magyarázni, amiket mi tartani szoktunk.
Március 15.
Csodaszép nap, alvással leginkább. Ki kell pihenni a melós napokat. De este!!! Este játék volt Aspan-nál.
Nem volt egyszerű ez az este sem. Ott voltak: Irawan, Aspan, Laci, Krisz, Rob, és én!
Ezt az estét nem is tudom elmondani. A lényeg, hogy az elejétől a végéig sírva röhögtünk. Egy lényeges dolog van, mert talán a jövőben fontos információt fog hordozni.
Aspan-nak nem rég volt a névnapja, ezért ajándékot kapott tőlem. 6 db dobókockát, mert neki nem volt még olyanja, és sűrűn játszunk kockákkal is. És mindig mi visszük. De ha elfelejtjük, akkor legalább lesz Aspan-nál.
Erre Krisz is mondta, hogy neki is nemrég volt, és poénból Aspan megkérdezte, hogy Ajtony e a neve. Ami vicces volt, mert a rákontrázás jött, a 14-ei névnap Matild!!! No, ettől kezdve szegény Kriszt Matildozni kezdte a társaság.
Elfogyott pár üveg bor, talán ennek is köszönhetőek a vicces történések, minden esetre én nagyon jól szórakoztam.
Március 16.
Oscar napot tartottunk Rob-bal. Vagyis csak szerettünk volna, de nem sikerült teljesen, mert kicsit későn értem oda hozzá. Ezért csak az All about Steve, a Blind Side, és az Up felét sikerült megnéznünk.
Az Up felénél viszont megérkezett Aspan és Irawan is. Gondoltuk, amíg hazaér Krisz játszunk egy kis kártyajátékot.
Azt tudni kell, hogy előző este azon poénkodtunk, hogy megyek Rob-hoz, és a kanapét majd jól összeszexeljük, vagyis hát talán mégsem a kanapét, mert annak kiesős a lába..
Szóval mikor odaértek a srácok, mondtuk a kanapéra, hogy ez az a bizonyos lábkitörős ülő alkalmatosság. Ezért vigyáztak.
A rikiki játékhoz 4 ember kell, és jó, ha nem egymás mellett, hanem az asztal négy oldalán ülnek a játékosok. Így történt az, hogy a kanapén ült Aspan, az asztal egyik szélén én, a másikon Irawan, és túloldalán Rob.
Osztás körül lett egy hatalmas nagy reccsenés féle, és Irawan eltűnt az asztal alatt. A fotel első két lába kitört. Hát gondolom mondanom sem kell, hogy kitört a röhögés. Ezt telefonon elújságolta Rob Krisznek, aki nem igazán akarta érteni, hogy mi is van, de amikor hazaért, a saját szemével is tapasztalhatta, hogy kedvenc fotelének annyi! Hát, mi csak törni zúzni tudunk, az már biztos.
Aztán játszottunk a Solo kártyával, és az is jó volt.
Esküszöm, hogy csomó olyan dolog történt, amit meg szerettem volna írni, de kiment a fejemből.
Tényleg veszek egy diktafont :D Most már biztos. (vagy csak simán jegyzetelni kéne, mint az Egri kirándulásnál)
Ma meg úszni voltam Petivel. Nagyon jól esett, de hát ezt minden egyes alkalommal leírhatnám.
Megint láttunk mókust, nagyon cuki volt, ott trónolt felettünk a fán! :D
Esküszöm, hogy veszek egy diktafont, mert ezeket az estéket nagyon könnyen félre lehetne magyarázni, amiket mi tartani szoktunk.
Március 15.
Csodaszép nap, alvással leginkább. Ki kell pihenni a melós napokat. De este!!! Este játék volt Aspan-nál.
Nem volt egyszerű ez az este sem. Ott voltak: Irawan, Aspan, Laci, Krisz, Rob, és én!
Ezt az estét nem is tudom elmondani. A lényeg, hogy az elejétől a végéig sírva röhögtünk. Egy lényeges dolog van, mert talán a jövőben fontos információt fog hordozni.
Aspan-nak nem rég volt a névnapja, ezért ajándékot kapott tőlem. 6 db dobókockát, mert neki nem volt még olyanja, és sűrűn játszunk kockákkal is. És mindig mi visszük. De ha elfelejtjük, akkor legalább lesz Aspan-nál.
Erre Krisz is mondta, hogy neki is nemrég volt, és poénból Aspan megkérdezte, hogy Ajtony e a neve. Ami vicces volt, mert a rákontrázás jött, a 14-ei névnap Matild!!! No, ettől kezdve szegény Kriszt Matildozni kezdte a társaság.
Elfogyott pár üveg bor, talán ennek is köszönhetőek a vicces történések, minden esetre én nagyon jól szórakoztam.
Március 16.
Oscar napot tartottunk Rob-bal. Vagyis csak szerettünk volna, de nem sikerült teljesen, mert kicsit későn értem oda hozzá. Ezért csak az All about Steve, a Blind Side, és az Up felét sikerült megnéznünk.
Az Up felénél viszont megérkezett Aspan és Irawan is. Gondoltuk, amíg hazaér Krisz játszunk egy kis kártyajátékot.
Azt tudni kell, hogy előző este azon poénkodtunk, hogy megyek Rob-hoz, és a kanapét majd jól összeszexeljük, vagyis hát talán mégsem a kanapét, mert annak kiesős a lába..
Szóval mikor odaértek a srácok, mondtuk a kanapéra, hogy ez az a bizonyos lábkitörős ülő alkalmatosság. Ezért vigyáztak.
A rikiki játékhoz 4 ember kell, és jó, ha nem egymás mellett, hanem az asztal négy oldalán ülnek a játékosok. Így történt az, hogy a kanapén ült Aspan, az asztal egyik szélén én, a másikon Irawan, és túloldalán Rob.
Osztás körül lett egy hatalmas nagy reccsenés féle, és Irawan eltűnt az asztal alatt. A fotel első két lába kitört. Hát gondolom mondanom sem kell, hogy kitört a röhögés. Ezt telefonon elújságolta Rob Krisznek, aki nem igazán akarta érteni, hogy mi is van, de amikor hazaért, a saját szemével is tapasztalhatta, hogy kedvenc fotelének annyi! Hát, mi csak törni zúzni tudunk, az már biztos.
Aztán játszottunk a Solo kártyával, és az is jó volt.
Esküszöm, hogy csomó olyan dolog történt, amit meg szerettem volna írni, de kiment a fejemből.
Tényleg veszek egy diktafont :D Most már biztos. (vagy csak simán jegyzetelni kéne, mint az Egri kirándulásnál)
Ma meg úszni voltam Petivel. Nagyon jól esett, de hát ezt minden egyes alkalommal leírhatnám.
Megint láttunk mókust, nagyon cuki volt, ott trónolt felettünk a fán! :D
Az élet egy játék 2010.03.14.
A blogom kezdete óta kellett volna írnom arról a személyről, akinek tulajdonképpen magát a blogot köszönhetem.
Vele egy játékban ismerkedtem meg.
Tudni kell rólam, hogy az elmúlt években kicsit bezárkóztam, és nehezen találok új barátokra. Pedig az embernek szüksége van ezekre az angyalokra, különben megőrülne.
Nem olyan régen a kollegám ajánlott egy játékot, ahol akár egymagad is játszhatsz, de közösségi tag is lehetsz. Hát regisztráltam. Gondoltam ilyen mászkálós stratégiás játékról lesz szó, ezért belekezdtem. Nem volt egy nagy élmény, ami azt illeti. Mire megérkeztem, addigra a hangulat alább hagyott, a várost is kiépítették már a bent lakók, így maradt a kalandozás, ami nem nagyon kötött le. Őszintén szólva nem hittem, hogy mégiscsak örömöt fog nekem okozni ez a játék.
Mivel sok ember csatlakozott ehhez a játékhoz, ezért több világot hoztak létre, hogy minél többen elférjünk. És ekkor csatlakoztam én az épp újonan megnyitott világba. Találtam egy szimpatikus kis várost, amelybe szerettem volna csatlakozni. Ott azt mondták, hogy egy másik városban nagyobb szükség lenne rám, ígyhát egy másikhoz csatlakoztam először. Ott ismertem meg Foxit, aki tulajdonképpen nagyon sokban hatott rám, hogy megíródjon ez a blog. Sajnos nem beszélgettem még vele túl sokat, ezért vannak még hiányosságaim a tulajdonságait illetően. Szóval a megismerése még várat magára, de nagyon remélem, hogy sikerül közelebb kerülnünk egymáshoz.
Nagyon jó fej, és őszinte, ami nagyon fontos, hiszen az internet világában, -ami alapjában véve is elég személytelen- nem könnyű önmagunknak maradni!
Nemsokkal később átmentem abba a városba, ahová eredetileg terveztem menni, és ott tényleg úgy érzem magam, ahogy már nagyon régen a való világban. Kinyíltak előttem a lehetőségek.Lehet azt mondani, hogy nincs értelme így ismerkedni, így kapcsolatot tartani, hiszen mégsem látjuk egymást, nem hihetsz másoknak. De én hiszek benne.
Annak idején, amikor ide költöztem, akkor is a neten keresztül ismerkedtem. És -mai fejjel is- bátor voltam, mert eljöttem úgy otthonról bulizni, hogy azt sem tudtam, hogy kihez jövök. Csak bíztam magamban, bíztam az ember ismeretemben, és nem csalódtam. A mai barátaim többsége abból a körből került ki, akiket annó a chat-en megismertem.
És most megint itt tartok, ami emlékeztet akkori önmagamra. Ugyanolyan gyermeki lelkesedéssel várom a percet, hogy azokkal az emberekkel beszélhessek a játékomban, akiket úgy megkedveltem.
Én nagyon tudok szeretni. És nagyon szeretek is szeretni.
És hihetelen bár, de igaz, akiket megismertem mind őszinte emberek! Őszintén adják magukat. Ugyanakkor mindegyiküket, köztük magamat is sajnálom egy kicsit, mert ha csak egy kicsit is nem hallgatunk az ösztöneinkre nagyon sok veszély leselkedhet ránk. Nagyon nagyot lehet itt csalódni. Én mindenesetre bízom bennük, mert az ösztönöm, és az emberismeretem ezt súgja.
És biztosan idő kell ahhoz is, hogy ezek az emberek az életben is találkozzanak, de ÉN magamra fogom vállani a szervezést, mert minden lében kanál csajszi vagyok. És úgy érzem, hogy ennek a többiek is örülni fognak. És akkor nem csak virtuális barátként, hanem igazi, vérbeli barátként is tekinthetnek, tekinthetünk egymásra. Nem beszélve arról, hogy egy olyan társaságba csöppentem bele, ahol voltak már régről összeszokott tagok. És még ők sem találkoztak az életben.
Úgy hiszem, hogy nincsenek véletlenek, ezért mindent el fogok azért követni, hogy lebalább ennek a magnak a tagjai is találkozhassanak. Tartozom nekik ennyivel.
Tervem még nincs, de az elhatározás megvan.
A móttóm pedig:
Az ÉLET játék, hát játszd!
Az ÉLET érték, hát vigyázd!
Az ÉLET szép, hát nézzed!
és Az ÉLET élet- éljed!!
Vele egy játékban ismerkedtem meg.
Tudni kell rólam, hogy az elmúlt években kicsit bezárkóztam, és nehezen találok új barátokra. Pedig az embernek szüksége van ezekre az angyalokra, különben megőrülne.
Nem olyan régen a kollegám ajánlott egy játékot, ahol akár egymagad is játszhatsz, de közösségi tag is lehetsz. Hát regisztráltam. Gondoltam ilyen mászkálós stratégiás játékról lesz szó, ezért belekezdtem. Nem volt egy nagy élmény, ami azt illeti. Mire megérkeztem, addigra a hangulat alább hagyott, a várost is kiépítették már a bent lakók, így maradt a kalandozás, ami nem nagyon kötött le. Őszintén szólva nem hittem, hogy mégiscsak örömöt fog nekem okozni ez a játék.
Mivel sok ember csatlakozott ehhez a játékhoz, ezért több világot hoztak létre, hogy minél többen elférjünk. És ekkor csatlakoztam én az épp újonan megnyitott világba. Találtam egy szimpatikus kis várost, amelybe szerettem volna csatlakozni. Ott azt mondták, hogy egy másik városban nagyobb szükség lenne rám, ígyhát egy másikhoz csatlakoztam először. Ott ismertem meg Foxit, aki tulajdonképpen nagyon sokban hatott rám, hogy megíródjon ez a blog. Sajnos nem beszélgettem még vele túl sokat, ezért vannak még hiányosságaim a tulajdonságait illetően. Szóval a megismerése még várat magára, de nagyon remélem, hogy sikerül közelebb kerülnünk egymáshoz.
Nagyon jó fej, és őszinte, ami nagyon fontos, hiszen az internet világában, -ami alapjában véve is elég személytelen- nem könnyű önmagunknak maradni!
Nemsokkal később átmentem abba a városba, ahová eredetileg terveztem menni, és ott tényleg úgy érzem magam, ahogy már nagyon régen a való világban. Kinyíltak előttem a lehetőségek.Lehet azt mondani, hogy nincs értelme így ismerkedni, így kapcsolatot tartani, hiszen mégsem látjuk egymást, nem hihetsz másoknak. De én hiszek benne.
Annak idején, amikor ide költöztem, akkor is a neten keresztül ismerkedtem. És -mai fejjel is- bátor voltam, mert eljöttem úgy otthonról bulizni, hogy azt sem tudtam, hogy kihez jövök. Csak bíztam magamban, bíztam az ember ismeretemben, és nem csalódtam. A mai barátaim többsége abból a körből került ki, akiket annó a chat-en megismertem.
És most megint itt tartok, ami emlékeztet akkori önmagamra. Ugyanolyan gyermeki lelkesedéssel várom a percet, hogy azokkal az emberekkel beszélhessek a játékomban, akiket úgy megkedveltem.
Én nagyon tudok szeretni. És nagyon szeretek is szeretni.
És hihetelen bár, de igaz, akiket megismertem mind őszinte emberek! Őszintén adják magukat. Ugyanakkor mindegyiküket, köztük magamat is sajnálom egy kicsit, mert ha csak egy kicsit is nem hallgatunk az ösztöneinkre nagyon sok veszély leselkedhet ránk. Nagyon nagyot lehet itt csalódni. Én mindenesetre bízom bennük, mert az ösztönöm, és az emberismeretem ezt súgja.
És biztosan idő kell ahhoz is, hogy ezek az emberek az életben is találkozzanak, de ÉN magamra fogom vállani a szervezést, mert minden lében kanál csajszi vagyok. És úgy érzem, hogy ennek a többiek is örülni fognak. És akkor nem csak virtuális barátként, hanem igazi, vérbeli barátként is tekinthetnek, tekinthetünk egymásra. Nem beszélve arról, hogy egy olyan társaságba csöppentem bele, ahol voltak már régről összeszokott tagok. És még ők sem találkoztak az életben.
Úgy hiszem, hogy nincsenek véletlenek, ezért mindent el fogok azért követni, hogy lebalább ennek a magnak a tagjai is találkozhassanak. Tartozom nekik ennyivel.
Tervem még nincs, de az elhatározás megvan.
A móttóm pedig:
Az ÉLET játék, hát játszd!
Az ÉLET érték, hát vigyázd!
Az ÉLET szép, hát nézzed!
és Az ÉLET élet- éljed!!
Nőnap - 2010.03.09.
Rövidke bejegyzés, csak mert nem megszokott tevékenység történt.
Kaptunk nőnapra a főnökünktől virágot!!!! Ez akkora hír, hogy el sem tudjátok képzelni.
Íme egy kép róla:
Kaptunk nőnapra a főnökünktől virágot!!!! Ez akkora hír, hogy el sem tudjátok képzelni.
Íme egy kép róla:
Jelszó: muskátli! - 2010.03.07.
Nos, jól indult a nap.
Hideg volt, de szikrázó napsütés. 11-re értünk Aspan-hoz, hogy végre el tudjunk indulni.
Jól is indult az egész. Fainga beállította csodálatos navigációs rendszerét. Állomás: Eger belváros. Térkép persze nincs, hogy esetleg majd ha mégis gondunk lenne a navival, vagy egyáltalán csak szeretnék kalandozni, akkor legyen... Neeem, nincs. Sebaj, a navit bármire be lehet állítani, amit csak szeretnénk. Ehhez képes már a Budapestről kijutás is nehézséget okozott, mert jó gyerekhez illik, nem hallgatunk a nagyokra, mentünk a saját fejünk után, néni had mondja: újratervezés, újratervezés.
No, miután kijutottunk a városból, a spontaneitás varázsával eltelve jött a kérdés:-no, mi legyen? Gödöllőn nem kéne megállni, mert oda még tudunk menni. Jó, rendben.
Az elő OBI-nál Asapan felkiáltott, hogy úristen, ő ma muskátlit akart venni, mert kell az erkélyre. Mondtuk, jó, majd egész nap cipeljük a csomagtartóban. :D
Hatvannál úgy éreztük, hogy talán már szétnézhetnénk egy kicsit. Látnivaló? Kérdezzük meg a navit.
Találat: Zoltán kúria! Hát azt feltétlenül meg kell nézni, ilyen remek látnivalóval ritkán találkozik az ember. Navi beállít, indulhatunk is. Navi mondja: menj egyenesen 11 km-t.
Mentünk is volna, ha az az út nem lett volna valami borzalmasan kátyús. Kerülgettük jobbra, balra, de még így is belementünk néhány gödörbe. Csodálatos volt. Navi szerint megérkeztünk a Zoltán kúriához, de hát egy görög oszlopos házon kívül sehol nem volt semmi.
Hát, akkor kérdezzük meg. Amint leparkoltuk a kocsit, meg is tudtuk hol vagyunk. Versegre érkeztünk. A helyi lakosság UFO alászállásra gyanakodhatott, mert úgy néztek ránk.
Fainga kérésére lefotóztam egy buszmegállót, mert kis helyeske volt. Erre Aspan közölte: -Na, ezek az ablakból most azt figyelik, hogy mi kik vagyunk. Volánosok é, hogy a buszmegállót fotózzuk.
No, ekkor indultunk el a kocsma felé, mert kellett némi kávé. Négyünk közül egyedül Laci dohányzik, de ő is elég ritkán, inkább nem, mint ritkán. Szóval a benti dohányfüst vetekedett a pesti szmoggal...
Leültünk, megkávéztunk, én meg vettem magamnak a bátorságot megkérdezni, hogy ugyan mondják már meg, hogy melyik az a Zoltán kúria...Erre a pultos csaj elordította magát, hogy na, versegiek, akkor dugjátok össze a fejeteket. Egy elég ittas férfi aztán megmondta a frankót, persze ugyanaz az görög oszlopos épület lett az eredmény. De már nem mentünk be. Csináltunk pár képet, aztán usgyi tovább. Hideg volt!
Pár kép Versegről:
Persze most sem arra mentünk tovább amerre a navi mondta. Szegény folyamatosan vissza akart fordítani, majd egy idő után feladta, és újratervezett.
Egy kicsit el is kalandozgattunk furcsa kátyús és kanyargós utakon. Legalul majd láthatjátok a térképet... érdekes volt.
Helyszínek, ahol átmentünk a falun, de meg nem álltunk: Petőfibánya, Szücsi, Gyöngyöspata.
És megérkeztünk Gyöngyösre.
Ha már útba esik, nézzük már meg.
Gyöngyös címere így néz ki. Ezt fontos látni a következők megértéséhez
Na szóval. Ilyen remek kis címere van ennek a szép városnak. Ezt már láthattuk is a főutcán, vagy hol. Azt sem tudtuk hol járunk. Tehát. Egy épületre ki volt ez téve.
A téren az első dolog amit tettünk, Fainga és én belemásztunk egy Holdat ábrázoló szökőkútba lefotózkodni. A túloldalon meg ki gondolta volna, ott volt egy csillag is.
A tér másik végébe érvén párom-Laci felkiáltott és megkérdezte:
-Nézzétek is van egy kutya szobor, ez vajon miért került ide?
Fuldokolva kezdünk el ezen röhögni, mert a címer mindent elárult, de hát ki gondolta volna, hogy a tér tervezésénél felmerült ötletek és a címer mintázata között van némi összefüggés...
Arra volt még pár szobor, íme néhány kép.
Kicsit érdekes ábrázolású Szent István királyunk:
Meg még valaki: (elég sötét a kép... nem túl jól tudok fényképezni...)
Itt is megkérdeztük a navit, hogy tud e valami látnivalót. Ki gondolta volna, de tudott. Kíváncsiak lettünk egy kilátóra és egy molnárházra.
A molnárház Gyöngyössolymoson volt a térkép szerint, de miután odaértünk, csak egy ház volt, ráadásul zárva, tehát megint nem voltunk sehol... mentünk egy kicsit kocsival.
A kilátó viszont megvolt Mátrafüreden. Kocsival egészen a kilátó kapujáig mentünk, mert hideg volt, de mire felértünk én majdnem meghaltam. Alig 3 perc volt az út felfelé... noiszen, mi hősök vagyunk.
A nyelvem tényleg a padlót verdeste mire felértem. Nem bírom ezt. A fiúk persze gyorsak voltak...
Íme a képek:
Ezt a képet jól nézzétek meg. Odafelé, visszafelé annyiszor láttuk a Visontai erőművet, hogy oda legközelebb tuti benézünk.
Itt látszik, hogy mennyire hideg volt. Ott lógnak a kis jégcsapok a patak mentén. elég komoly volt.
Innen, mire kileheltük magunkat, elindultunk. A következő megálló Kisnána volt, ahol is megláttunk egy várat. Hát nekünk oda be kell menni.
Egyébként eddigre már baromi éhesek voltunk, de úgy voltunk vele, hogy majd találunk egy kis helyes éttermet, oda beugrunk enni.
Szóval, a vár:
Szerettünk volna bemenni, de kis nehézségekbe botlottunk az elején.
Ki volt írva, hogy a tájház második ajtajánál kell jegyet venni a belépéshez. Szépen odasétáltunk, majd láttuk, hogy az ajtón nagy betűkkel kiírva, hogy 13.00. Ebédszünet. Namármost akkor volt 15 óra körül. Be is volt az ajtó zárva. Nem baj, akkor megnézzük kívülről. Aspan-nal átsétáltunk a parkoló felé, ott csináltam ezt a képet:
Mire visszaértünk a többiekhez, addigra eltűntek.
Elindultak befelé, hátha fel tudunk mégis menni.
Fel tudtunk.
A múzeumba nem mentük be, de a vár külső részeit megnéztük. Nagyon jó volt. Én szeretem az ilyen helyeket.
Kisnána után elindultunk, hogy útszélén vagy valahol keresünk éttermet, és eszünk.
Közben elhaladunk néhány település mellett, majd abban maradtunk, hogy majd Egerben.
5 óra út után megérkeztünk a célállomáshoz, ahol a következők történtek:
Étterem keresés gőzerővel, közben helyi látványosságok gyors megnézése. Így pl bazilika, fenyő, főutca.
Ott találtunk egy kis hangulatos vendéglőt, beültünk. Tényleg kicsi volt. Pár asztal. A pult két oldalán a mosdó elég kicsi ajtókkal, kicsi helyiséggel... klausztrofób feeling. De azért volt hangulata, nagyon kedves kis hely volt. A kaja is isteni finom volt.
Én köztudottan wc mániás vagyok... biztosan valami genetikai degeneráió, de nekem mindenütt meg kell látogatnom a mosdót legalább egyszer. Itt is megtörtént. Nagyon kulturált volt, és azon a kis helyen is nagyon szépen el tudták rendezni a kellékeket. Néhány tükörrel dobták fel az előterét, hogy nagyobbnak hasson a tér.
Kaja közben nem nagyon volt beszédtéma, mert mindenki nagyon éhes volt.
Aspan valamennyire ismerte a várost, így ajánlott egy patinás cukrászdát. A Dobost.
Nagyon szép volt az egész cukrászda. Amióta Aspan ott járt, azóta megváltoztak kicsit a dolgok. A cukrászda sütije már nem olyan finom mint régen, ráadásul a szükségleteket sem egyszerű elvégezni. Történt itt az, hogy mindannyian rendeltünk egy sütit. Ketten kértek capuccinot, és egyedül Aspan kért ásványvizet. Miután leadtuk a rendelést én mentem a szokásos mosdó mizériámra. Amit persze nem sikerült véghezvinnem wc papír hiányában... Két wc volt a helyiségben, az ülőkén ilyen higiénikus zacskó, ami odébb csúszik új használat előtt. De wc papír... na, az nem volt. Viszont az egyikben volt három üres tekercs...
Amikor kihozták a sütiket akkor szóltam a pincérnőnek, hogy ugyan vigyenek már be a klotyóra valami használható eszközt... vitt!
Később visszamentem, a muszáj az muszáj... szóval visszamentem, és nagyon ügyesen be is rakott mindkettőbe egy-egy gurigát.
Ami meglepő volt, és szerintem gusztustalan, hogy az üres gurigából csak kettőt dobott ki, a harmadikra már biztosan nem maradt energiája..
Aspan szerint az egész cukiban minden nő egy megváltóra várt, mert amint hogy bevitte a papírt a csajszi, megrohamozták a wc-t a nők! :D Hát igen, mi már csak ilyenek vagyunk.
De a vendég miért nem szól, ha valami baja van? Nem mi vagyunk a személyzetért, hanem ők értünk.
Ebből is látszik, hogy az kis vendéglő mennyivel feljebb állt ezeken. Üdvözöltek minket, és nagyon kedvesek voltak. De visszatérve a cukira, úgy tudom, hogy az édes dolgok mellé automatikusan kéne hozniuk egy kis pohár csapvizet. Lehet, hogy naív vagyok, de a tapasztalataim szerint ez a normális. Igaz, Egerben még nem jártam. Itt talán más a helyzet.
No, summa summáron estére értünk Egerbe. Vacsoráztunk egyet, majd jöttünk haza! :D
Sötétben mentünk vissza a kocsihoz, és egy kicsit elmélkedtem, hogy milyen szépen lehet látni az utcáról is a csillagokat, nem úgy mint Bp-n.
Aspan erre megszólalt: Nem hiába, ezek itt mégis az egri csillagok!
Hazafelé kicsit bepunnyadtunk, de kissé el is fáradtunk.
Néhány helyen láttunk OBI-t, meg tescot, és ahány helyen megláttuk a MUSKÁTLI mindig téma volt.
Aspannal nagyon egy húron pendülünk elég régóta. Nagyon sokszor fordul elő velünk, hogy egyszerre ugyanazt mondjuk, vagy egyszerre ugyanazt gondoljuk, tesszük. Néha már ijesztően sokszor. A mai nap sem telt el másképp. 8 alkalommal mondtuk ugyanazt egyszerre!
A kirándulás után Aspan-nál kötöttünk ki, és még kártyáztunk kicsit, és csináltunk melegszendvicset.
Muskátlit nem vettünk! De csak azért mert a tescoban nem volt. Mert oda viszont beugrottunk hazafelé.
És végül Egerről néhány kép, és az útvonal, úgy nagyjából.
Jelszó: Muskátli
Hideg volt, de szikrázó napsütés. 11-re értünk Aspan-hoz, hogy végre el tudjunk indulni.
Jól is indult az egész. Fainga beállította csodálatos navigációs rendszerét. Állomás: Eger belváros. Térkép persze nincs, hogy esetleg majd ha mégis gondunk lenne a navival, vagy egyáltalán csak szeretnék kalandozni, akkor legyen... Neeem, nincs. Sebaj, a navit bármire be lehet állítani, amit csak szeretnénk. Ehhez képes már a Budapestről kijutás is nehézséget okozott, mert jó gyerekhez illik, nem hallgatunk a nagyokra, mentünk a saját fejünk után, néni had mondja: újratervezés, újratervezés.
No, miután kijutottunk a városból, a spontaneitás varázsával eltelve jött a kérdés:-no, mi legyen? Gödöllőn nem kéne megállni, mert oda még tudunk menni. Jó, rendben.
Az elő OBI-nál Asapan felkiáltott, hogy úristen, ő ma muskátlit akart venni, mert kell az erkélyre. Mondtuk, jó, majd egész nap cipeljük a csomagtartóban. :D
Hatvannál úgy éreztük, hogy talán már szétnézhetnénk egy kicsit. Látnivaló? Kérdezzük meg a navit.
Találat: Zoltán kúria! Hát azt feltétlenül meg kell nézni, ilyen remek látnivalóval ritkán találkozik az ember. Navi beállít, indulhatunk is. Navi mondja: menj egyenesen 11 km-t.
Mentünk is volna, ha az az út nem lett volna valami borzalmasan kátyús. Kerülgettük jobbra, balra, de még így is belementünk néhány gödörbe. Csodálatos volt. Navi szerint megérkeztünk a Zoltán kúriához, de hát egy görög oszlopos házon kívül sehol nem volt semmi.
Hát, akkor kérdezzük meg. Amint leparkoltuk a kocsit, meg is tudtuk hol vagyunk. Versegre érkeztünk. A helyi lakosság UFO alászállásra gyanakodhatott, mert úgy néztek ránk.
Fainga kérésére lefotóztam egy buszmegállót, mert kis helyeske volt. Erre Aspan közölte: -Na, ezek az ablakból most azt figyelik, hogy mi kik vagyunk. Volánosok é, hogy a buszmegállót fotózzuk.
No, ekkor indultunk el a kocsma felé, mert kellett némi kávé. Négyünk közül egyedül Laci dohányzik, de ő is elég ritkán, inkább nem, mint ritkán. Szóval a benti dohányfüst vetekedett a pesti szmoggal...
Leültünk, megkávéztunk, én meg vettem magamnak a bátorságot megkérdezni, hogy ugyan mondják már meg, hogy melyik az a Zoltán kúria...Erre a pultos csaj elordította magát, hogy na, versegiek, akkor dugjátok össze a fejeteket. Egy elég ittas férfi aztán megmondta a frankót, persze ugyanaz az görög oszlopos épület lett az eredmény. De már nem mentünk be. Csináltunk pár képet, aztán usgyi tovább. Hideg volt!
Pár kép Versegről:
Persze most sem arra mentünk tovább amerre a navi mondta. Szegény folyamatosan vissza akart fordítani, majd egy idő után feladta, és újratervezett.
Egy kicsit el is kalandozgattunk furcsa kátyús és kanyargós utakon. Legalul majd láthatjátok a térképet... érdekes volt.
Helyszínek, ahol átmentünk a falun, de meg nem álltunk: Petőfibánya, Szücsi, Gyöngyöspata.
És megérkeztünk Gyöngyösre.
Ha már útba esik, nézzük már meg.
Gyöngyös címere így néz ki. Ezt fontos látni a következők megértéséhez
Na szóval. Ilyen remek kis címere van ennek a szép városnak. Ezt már láthattuk is a főutcán, vagy hol. Azt sem tudtuk hol járunk. Tehát. Egy épületre ki volt ez téve.
A téren az első dolog amit tettünk, Fainga és én belemásztunk egy Holdat ábrázoló szökőkútba lefotózkodni. A túloldalon meg ki gondolta volna, ott volt egy csillag is.
A tér másik végébe érvén párom-Laci felkiáltott és megkérdezte:
-Nézzétek is van egy kutya szobor, ez vajon miért került ide?
Fuldokolva kezdünk el ezen röhögni, mert a címer mindent elárult, de hát ki gondolta volna, hogy a tér tervezésénél felmerült ötletek és a címer mintázata között van némi összefüggés...
Arra volt még pár szobor, íme néhány kép.
Kicsit érdekes ábrázolású Szent István királyunk:
Meg még valaki: (elég sötét a kép... nem túl jól tudok fényképezni...)
Itt is megkérdeztük a navit, hogy tud e valami látnivalót. Ki gondolta volna, de tudott. Kíváncsiak lettünk egy kilátóra és egy molnárházra.
A molnárház Gyöngyössolymoson volt a térkép szerint, de miután odaértünk, csak egy ház volt, ráadásul zárva, tehát megint nem voltunk sehol... mentünk egy kicsit kocsival.
A kilátó viszont megvolt Mátrafüreden. Kocsival egészen a kilátó kapujáig mentünk, mert hideg volt, de mire felértünk én majdnem meghaltam. Alig 3 perc volt az út felfelé... noiszen, mi hősök vagyunk.
A nyelvem tényleg a padlót verdeste mire felértem. Nem bírom ezt. A fiúk persze gyorsak voltak...
Íme a képek:
Ezt a képet jól nézzétek meg. Odafelé, visszafelé annyiszor láttuk a Visontai erőművet, hogy oda legközelebb tuti benézünk.
Itt látszik, hogy mennyire hideg volt. Ott lógnak a kis jégcsapok a patak mentén. elég komoly volt.
Innen, mire kileheltük magunkat, elindultunk. A következő megálló Kisnána volt, ahol is megláttunk egy várat. Hát nekünk oda be kell menni.
Egyébként eddigre már baromi éhesek voltunk, de úgy voltunk vele, hogy majd találunk egy kis helyes éttermet, oda beugrunk enni.
Szóval, a vár:
Szerettünk volna bemenni, de kis nehézségekbe botlottunk az elején.
Ki volt írva, hogy a tájház második ajtajánál kell jegyet venni a belépéshez. Szépen odasétáltunk, majd láttuk, hogy az ajtón nagy betűkkel kiírva, hogy 13.00. Ebédszünet. Namármost akkor volt 15 óra körül. Be is volt az ajtó zárva. Nem baj, akkor megnézzük kívülről. Aspan-nal átsétáltunk a parkoló felé, ott csináltam ezt a képet:
Mire visszaértünk a többiekhez, addigra eltűntek.
Elindultak befelé, hátha fel tudunk mégis menni.
Fel tudtunk.
A múzeumba nem mentük be, de a vár külső részeit megnéztük. Nagyon jó volt. Én szeretem az ilyen helyeket.
Kisnána után elindultunk, hogy útszélén vagy valahol keresünk éttermet, és eszünk.
Közben elhaladunk néhány település mellett, majd abban maradtunk, hogy majd Egerben.
5 óra út után megérkeztünk a célállomáshoz, ahol a következők történtek:
Étterem keresés gőzerővel, közben helyi látványosságok gyors megnézése. Így pl bazilika, fenyő, főutca.
Ott találtunk egy kis hangulatos vendéglőt, beültünk. Tényleg kicsi volt. Pár asztal. A pult két oldalán a mosdó elég kicsi ajtókkal, kicsi helyiséggel... klausztrofób feeling. De azért volt hangulata, nagyon kedves kis hely volt. A kaja is isteni finom volt.
Én köztudottan wc mániás vagyok... biztosan valami genetikai degeneráió, de nekem mindenütt meg kell látogatnom a mosdót legalább egyszer. Itt is megtörtént. Nagyon kulturált volt, és azon a kis helyen is nagyon szépen el tudták rendezni a kellékeket. Néhány tükörrel dobták fel az előterét, hogy nagyobbnak hasson a tér.
Kaja közben nem nagyon volt beszédtéma, mert mindenki nagyon éhes volt.
Aspan valamennyire ismerte a várost, így ajánlott egy patinás cukrászdát. A Dobost.
Nagyon szép volt az egész cukrászda. Amióta Aspan ott járt, azóta megváltoztak kicsit a dolgok. A cukrászda sütije már nem olyan finom mint régen, ráadásul a szükségleteket sem egyszerű elvégezni. Történt itt az, hogy mindannyian rendeltünk egy sütit. Ketten kértek capuccinot, és egyedül Aspan kért ásványvizet. Miután leadtuk a rendelést én mentem a szokásos mosdó mizériámra. Amit persze nem sikerült véghezvinnem wc papír hiányában... Két wc volt a helyiségben, az ülőkén ilyen higiénikus zacskó, ami odébb csúszik új használat előtt. De wc papír... na, az nem volt. Viszont az egyikben volt három üres tekercs...
Amikor kihozták a sütiket akkor szóltam a pincérnőnek, hogy ugyan vigyenek már be a klotyóra valami használható eszközt... vitt!
Később visszamentem, a muszáj az muszáj... szóval visszamentem, és nagyon ügyesen be is rakott mindkettőbe egy-egy gurigát.
Ami meglepő volt, és szerintem gusztustalan, hogy az üres gurigából csak kettőt dobott ki, a harmadikra már biztosan nem maradt energiája..
Aspan szerint az egész cukiban minden nő egy megváltóra várt, mert amint hogy bevitte a papírt a csajszi, megrohamozták a wc-t a nők! :D Hát igen, mi már csak ilyenek vagyunk.
De a vendég miért nem szól, ha valami baja van? Nem mi vagyunk a személyzetért, hanem ők értünk.
Ebből is látszik, hogy az kis vendéglő mennyivel feljebb állt ezeken. Üdvözöltek minket, és nagyon kedvesek voltak. De visszatérve a cukira, úgy tudom, hogy az édes dolgok mellé automatikusan kéne hozniuk egy kis pohár csapvizet. Lehet, hogy naív vagyok, de a tapasztalataim szerint ez a normális. Igaz, Egerben még nem jártam. Itt talán más a helyzet.
No, summa summáron estére értünk Egerbe. Vacsoráztunk egyet, majd jöttünk haza! :D
Sötétben mentünk vissza a kocsihoz, és egy kicsit elmélkedtem, hogy milyen szépen lehet látni az utcáról is a csillagokat, nem úgy mint Bp-n.
Aspan erre megszólalt: Nem hiába, ezek itt mégis az egri csillagok!
Hazafelé kicsit bepunnyadtunk, de kissé el is fáradtunk.
Néhány helyen láttunk OBI-t, meg tescot, és ahány helyen megláttuk a MUSKÁTLI mindig téma volt.
Aspannal nagyon egy húron pendülünk elég régóta. Nagyon sokszor fordul elő velünk, hogy egyszerre ugyanazt mondjuk, vagy egyszerre ugyanazt gondoljuk, tesszük. Néha már ijesztően sokszor. A mai nap sem telt el másképp. 8 alkalommal mondtuk ugyanazt egyszerre!
A kirándulás után Aspan-nál kötöttünk ki, és még kártyáztunk kicsit, és csináltunk melegszendvicset.
Muskátlit nem vettünk! De csak azért mert a tescoban nem volt. Mert oda viszont beugrottunk hazafelé.
És végül Egerről néhány kép, és az útvonal, úgy nagyjából.
Jelszó: Muskátli
Irawan és a hideg - 2010.03.05.
Csak egy rövid szösszenet Irawan szájából:
"... és olyan hideg van, hogy hólabdákat pukizok..." (vagy valami ilyesmi) - ezt a mondatot tesómnak mondta msn-en. Jót röhögtem rajta!
"... és olyan hideg van, hogy hólabdákat pukizok..." (vagy valami ilyesmi) - ezt a mondatot tesómnak mondta msn-en. Jót röhögtem rajta!
Spontaneitás - 2010.03.05.
Én híres vagyok a spontaneitásomról.
Nem szeretem a rendszeres dolgokat. Általában elfelejtem az ilyen programokat, vagy egész egyszerűen elmegy tőlük a kedvem.
A holnappal természetesen nincs így, csak nincs konkrét terv.
Eger ugye az uticél! Vagy célállomás. De mivel spontán vagyok, én úgy gondoltam, hogy elindulunk, aztán kikötünk valahol. Faingával beszéltem telefonon, ő benne van. Ő lesz a sofőr, szóval el van döntve az egész! De már a fátyol vízesés is tervben lett, habár az jóval messzebb van. Fainga gondolta, hogy Gyöngyösre is beugorhatnánk. Igazából mindegy, hiszen kocsival könnyű. Mondtam is neki, hogy teljesen mindegy, mert ahogy haladunk az autóval, egyszer csak megtetszik valami, és kiszállunk.
Ötlet volt még az is, hogy együnk faluban, vagy egy kis városban. Jó, jó, de hát mégsem főút mellett kéne, mert ott kirabolják a szemünket is. :D Én arra gondoltam, hogy megismerkedhetnénk az országban élő emberek vendégszeretetével. Megkérdezünk valakit, aki majd szépen megmutat nekünk egy helyet, és oda megyünk enni.
Hát, elég szépen elterveztem. De mivel mindenki más is ilyen spontán, ezért bármi megtörténhet holnap. Kíváncsian várom. Már nagyon szeretnék elindulni.
Melós napok - 2010.03.04.
Most szerdától péntekig dolgozom, úgyhogy nagy esemény legközelebb a hétvégén történhet velem.
Az előző napokról pedig:
Kedden Aspan-nak sikerült a vizsgája. Ezt sajnos még nem sikerült megünnepelnünk. Végig lázban égett, hogy "jajjuristennemsikerül", de én bíztam benne. Nem hülye, csak sajnáltani akarta magát :)
De a lényeg a lényegben, hogy minden probléma ellenére sikerült, és még jó érdemjegyet is kapott rá.
Örülök neki. Hétvégén meg, hogy milyen idő lesz, a fene sem tudja megmondani. Én mindenesetre készülök a kirándulásra. Vagy így, vagy úgy menni fogunk valahova.
Sajnos, ha hideg idő lesz, és fagy, akkor a kocsis kirándulás ugrott, mivel Fainga kocsijának nincsenek téli gumijai. Úgy pedig sehova sem indulunk útnak. Fő a biztonság.
Irawan pedig -hahaha- a két nap itthonlét után végre elment északi ország nézőbe, ahol is -12 fok van. Alig vagyok kárörvendő -hihihi-.
Azért belegondolva az a legalább 30 fokos -ha nem 40- hőingadozás csodálom, hogy nem viseli meg a szervezetét. Tisztelet mindenesetre neki. Bár ezt valószínűleg sosem fogom neki elmondani, mert a káröröm sokkal viccesebb. Nem beszélve arról, hogy ha elismerem, hogy mekkora hős, akkor vesztettem... és évekik én leszek a lúzer játékos :D:D:D
Szerencsére Irawan jól veszi a lapokat. Én hisztizem be néha.
Úszás:
Legutóbb kedden voltam úszni. Petivel szoktam eljárni. De most kivételesen elhívtuk Rob-ot is. A két srác még nem ismerte egymást, most találkoztak először. Még jó, hogy ilyen jól ismerem őket. Petiben bíztam nagyon. Ő egy ultra jófej srác, és meglehetősen nyílt hozzállású is. Mindenről van határozott véleménye, és szerintem nincs olyan ember a földön, aki ne szeretné.
Szóval mertem összeereszteni őket, és lám, egész jól fogadták egymást. Azt hiszem volt kerek 1 mp megingásom a bizalomban, de valószínű, hogy természetes ez. Gondolkodtam egy pillanatra, hogy biztosan jó ötlet e, mégsicsak nélkülem maradnak a férfi öltözőben. :) Peti barátnője néha így is hisztizik, hogy velem jön úszni, de ha megtudja, hogy egy srác is velünk jön, aki esetleg szintén rámozdulhat Petire, akkor aztán... biztosan kiverné nála a biztosítékot!
Mindenesetre Rob nem ilyen. Az úszás vége az lett tulajdonképp, hogy legközelebb is így megyünk hármasban, mert rendkívül jót szórakoztunk. A testmozgás meg mint írtam már, szükséges.
Az előző napokról pedig:
Kedden Aspan-nak sikerült a vizsgája. Ezt sajnos még nem sikerült megünnepelnünk. Végig lázban égett, hogy "jajjuristennemsikerül", de én bíztam benne. Nem hülye, csak sajnáltani akarta magát :)
De a lényeg a lényegben, hogy minden probléma ellenére sikerült, és még jó érdemjegyet is kapott rá.
Örülök neki. Hétvégén meg, hogy milyen idő lesz, a fene sem tudja megmondani. Én mindenesetre készülök a kirándulásra. Vagy így, vagy úgy menni fogunk valahova.
Sajnos, ha hideg idő lesz, és fagy, akkor a kocsis kirándulás ugrott, mivel Fainga kocsijának nincsenek téli gumijai. Úgy pedig sehova sem indulunk útnak. Fő a biztonság.
Irawan pedig -hahaha- a két nap itthonlét után végre elment északi ország nézőbe, ahol is -12 fok van. Alig vagyok kárörvendő -hihihi-.
Azért belegondolva az a legalább 30 fokos -ha nem 40- hőingadozás csodálom, hogy nem viseli meg a szervezetét. Tisztelet mindenesetre neki. Bár ezt valószínűleg sosem fogom neki elmondani, mert a káröröm sokkal viccesebb. Nem beszélve arról, hogy ha elismerem, hogy mekkora hős, akkor vesztettem... és évekik én leszek a lúzer játékos :D:D:D
Szerencsére Irawan jól veszi a lapokat. Én hisztizem be néha.
Úszás:
Legutóbb kedden voltam úszni. Petivel szoktam eljárni. De most kivételesen elhívtuk Rob-ot is. A két srác még nem ismerte egymást, most találkoztak először. Még jó, hogy ilyen jól ismerem őket. Petiben bíztam nagyon. Ő egy ultra jófej srác, és meglehetősen nyílt hozzállású is. Mindenről van határozott véleménye, és szerintem nincs olyan ember a földön, aki ne szeretné.
Szóval mertem összeereszteni őket, és lám, egész jól fogadták egymást. Azt hiszem volt kerek 1 mp megingásom a bizalomban, de valószínű, hogy természetes ez. Gondolkodtam egy pillanatra, hogy biztosan jó ötlet e, mégsicsak nélkülem maradnak a férfi öltözőben. :) Peti barátnője néha így is hisztizik, hogy velem jön úszni, de ha megtudja, hogy egy srác is velünk jön, aki esetleg szintén rámozdulhat Petire, akkor aztán... biztosan kiverné nála a biztosítékot!
Mindenesetre Rob nem ilyen. Az úszás vége az lett tulajdonképp, hogy legközelebb is így megyünk hármasban, mert rendkívül jót szórakoztunk. A testmozgás meg mint írtam már, szükséges.
A hiszti kezdete! - 2010.03.01.
Vajon hisztis állapotban érdemes e naplót írni?
Talán nem valami okos dolog, mindenesetre én megteszem.
Ma bal lábbal ébredtem. Ezt mondjuk egészen addig nem is sejtettem amíg Irawannal el nem kezdtem beszélgetni msn-en. Ugyanis tegnap hazaért.
Mint már írtam, főzeléket kíván a lelke, azt szeretne enni. Mivel ő nem tud főzni, ezért felajánlottam neki, hogy megcsináljuk neki. Vagyis a párom, mert én nem tudok főzeléket gyártani. Bár krumplifőzeléket akar, azt még én is el tudom készíteni. Az, hogy végül is ki fogja legyártani, az a délután misztériuma lesz.
Szóval, msn-en megkeresett. Én udvariasan megkérdeztem, hogy szeretne e valami feltétet a főzelék mellé, mire elkezdett belém kötni. Nyilván ő is hisztis, mert 40 fokból hazajönni 5 fokba, az elég leterhelő lehet, hát még ha tudja, hogy két nap múlva pedig megy a -5 fok-ba.
Na, de a lényeg, hogy először belekötött abba, hogy a sima szót hosszú í-vel írtam le, majd abba is, hogy a krumplifőzeléket két külön szóba. Mondanom sem kell, hogy azért elég szarul esett. Mégis csak mi fogjuk neki megcsinálni. Na mindegy
Gondoltam ezekre nem reagálok, majd csak leszáll rólam.
Aztán jött a harmadik beszólása, hogy "mi a szar ez a státuszod a facebook-on".
Na, ettől kiakadtam egy picit. A státuszom egy idézet egy könyvből, és ha nem is egyezik az ízlésünk, azért mégsem kéne lefikáznia.
A tudattalant kioktattam, hogy a Kishercegből van az idézet, ismernie kéne.
Erre jött azzal, hogy azt a könyvet a 10. oldal után kidobta, mert őt idegesítette.
Nem folytattam a vitát. :D De kicsit nehezen dolgozom fel ezeket a beszólásokat, ha hisztis vagyok. Csak sajnos arra nem jöttem még rá, hogy ő váltotta ki a hisztit, vagy tényleg a bal lábammal keltem e fel, mert már szegény páromat is zaklatom a hülyeségeimmel.
Hát, ez most lehet, hogy egy hisztis nap lesz.
----
Kirándulás Egerbe 6-án.
Talán nem valami okos dolog, mindenesetre én megteszem.
Ma bal lábbal ébredtem. Ezt mondjuk egészen addig nem is sejtettem amíg Irawannal el nem kezdtem beszélgetni msn-en. Ugyanis tegnap hazaért.
Mint már írtam, főzeléket kíván a lelke, azt szeretne enni. Mivel ő nem tud főzni, ezért felajánlottam neki, hogy megcsináljuk neki. Vagyis a párom, mert én nem tudok főzeléket gyártani. Bár krumplifőzeléket akar, azt még én is el tudom készíteni. Az, hogy végül is ki fogja legyártani, az a délután misztériuma lesz.
Szóval, msn-en megkeresett. Én udvariasan megkérdeztem, hogy szeretne e valami feltétet a főzelék mellé, mire elkezdett belém kötni. Nyilván ő is hisztis, mert 40 fokból hazajönni 5 fokba, az elég leterhelő lehet, hát még ha tudja, hogy két nap múlva pedig megy a -5 fok-ba.
Na, de a lényeg, hogy először belekötött abba, hogy a sima szót hosszú í-vel írtam le, majd abba is, hogy a krumplifőzeléket két külön szóba. Mondanom sem kell, hogy azért elég szarul esett. Mégis csak mi fogjuk neki megcsinálni. Na mindegy
Gondoltam ezekre nem reagálok, majd csak leszáll rólam.
Aztán jött a harmadik beszólása, hogy "mi a szar ez a státuszod a facebook-on".
Na, ettől kiakadtam egy picit. A státuszom egy idézet egy könyvből, és ha nem is egyezik az ízlésünk, azért mégsem kéne lefikáznia.
A tudattalant kioktattam, hogy a Kishercegből van az idézet, ismernie kéne.
Erre jött azzal, hogy azt a könyvet a 10. oldal után kidobta, mert őt idegesítette.
Nem folytattam a vitát. :D De kicsit nehezen dolgozom fel ezeket a beszólásokat, ha hisztis vagyok. Csak sajnos arra nem jöttem még rá, hogy ő váltotta ki a hisztit, vagy tényleg a bal lábammal keltem e fel, mert már szegény páromat is zaklatom a hülyeségeimmel.
Hát, ez most lehet, hogy egy hisztis nap lesz.
----
Kirándulás Egerbe 6-án.
Irawan hazatér - 2010.02.27.
Ezzel a címmel valószínűleg sokat fogtok találkozni.
Holnap ér haza Irawan barátom, egy jó meleg éghajlatú városból. Árnéykban is 40 fok van. Kicsit unja már, mert nem bír magával. Ráadásul állandóan azzal piszkál mindenkit, hogy neki milyen jó, mert ott mennyire jó idő van.
De nem teszem meg neki azt a szivességet, hogy irígykedjek, mert 2 nap múlva meg pont északra fog utazni, ahol meg be fog fagyni a segge :D:D:D
De különben rendes gyerek. Mindig hoz nekem hűtőmágnest onnan, ahol épp dolgozik. Ebből kifolyólag elég durván néz ki a hűtőm.
Majd teszek fel róla képet.
Szóval holnap érkezik haza. Várom már, mert ha huzamosabb ideig van távol, akkor elvonási tüneteim lesznek nélküle. Néha nagyon nehéz őt elviselni, de valószínűleg ez fordítva is így van. Az én hisztim is néha több a kelleténél. :)
A kívánsága a hazatérte után egy főzelék volt, amit akkor sem főzök meg neki, ha lelőnek, mert utálom a főzelékeket. De kedvelem őt annyira, hogy megkértem a páromat, hogy csináljon már neki egy krumplifőzeléket. Megteszi.
A párom nagyon szeret főzőcskézni. Többször főz ő, mint én. Néha szégyellem is magam emiatt, de aztán elmúlik :)
A mozi pedig megoldódott. Helyette elmegyünk kirándulni 6-án. Azt hogy hova, még nem találtuk ki. Vagyis vannak már tervek, de majd hétfőn derül ki, hogy tényleg az lesz e az uticél, amit kiválasztottunk.
Erről majd hétfőn írok.
Holnap ér haza Irawan barátom, egy jó meleg éghajlatú városból. Árnéykban is 40 fok van. Kicsit unja már, mert nem bír magával. Ráadásul állandóan azzal piszkál mindenkit, hogy neki milyen jó, mert ott mennyire jó idő van.
De nem teszem meg neki azt a szivességet, hogy irígykedjek, mert 2 nap múlva meg pont északra fog utazni, ahol meg be fog fagyni a segge :D:D:D
De különben rendes gyerek. Mindig hoz nekem hűtőmágnest onnan, ahol épp dolgozik. Ebből kifolyólag elég durván néz ki a hűtőm.
Majd teszek fel róla képet.
Szóval holnap érkezik haza. Várom már, mert ha huzamosabb ideig van távol, akkor elvonási tüneteim lesznek nélküle. Néha nagyon nehéz őt elviselni, de valószínűleg ez fordítva is így van. Az én hisztim is néha több a kelleténél. :)
A kívánsága a hazatérte után egy főzelék volt, amit akkor sem főzök meg neki, ha lelőnek, mert utálom a főzelékeket. De kedvelem őt annyira, hogy megkértem a páromat, hogy csináljon már neki egy krumplifőzeléket. Megteszi.
A párom nagyon szeret főzőcskézni. Többször főz ő, mint én. Néha szégyellem is magam emiatt, de aztán elmúlik :)
A mozi pedig megoldódott. Helyette elmegyünk kirándulni 6-án. Azt hogy hova, még nem találtuk ki. Vagyis vannak már tervek, de majd hétfőn derül ki, hogy tényleg az lesz e az uticél, amit kiválasztottunk.
Erről majd hétfőn írok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
